A KKM államtitkára így reagált arra, hogy az USA budapesti nagykövete egy kemény hangvételű beszédben adott kvázi utolsó figyelmeztetést Magyarországnak.
„Magyarország mindig nagy tisztelettel tekintett és tekint az Egyesült Államokra” – írta ki a Facebookra Menczer Tamás csütörtökön.
A külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára így reagált az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetének meglehetősen éles hangvételű beszédjére, amelyet David Pressman Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából mondott el a CEU Demokrácia Intézetének vendégeként.
Ez a mai beszéd azonban nem egy nagykövethez méltó beszéd, hanem sokkal inkább egy baloldali politikai aktivista beszéde volt
– fogalmazott Menczer.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az amerikai nagykövet beszédében több esetben is olyan kijelentéseket tett, amiket nagyon nehéz másként értelmezni, mint utolsó figyelmeztetésként. Elhangzott többek között, hogy
- hogy Magyarországot nem érdekli a konstruktív párbeszéd és egyre inkább elszigetelődik a NATO közösségétől;
- illetve, hogy Magyarország háborúval kapcsolatos hozzáállása „távol áll a Transzatlanti Szövetségtől, amely szövetség szilárdan állt a szovjet birodalommal szemben, és sértetlenül, megerősödve emelkedett ki a küzdelemből, mialatt a Szovjetunió összeomlott.”
A teljes beszédről szóló cikkünket itt lehet elolvasni:
HVG