Öt év kihagyás után tér vissza a Budapesti Színházak Éjszakája 

Új szlogennel, új ötletekkel és soha nem látott csatlakozási kedvvel születik újjá a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér csapatának szervezésében a Budapesti Színházak Éjszakája, hogy a pandémia okozta leállás után egy kalandos éjszakát tölthessünk együtt, alkotók és nézők.

A programok több mint fele akár előzetes regisztráció nélkül is látogatható; a kulisszajárásokon és a nyilvános próbákon túl egyéb izgalmas események is várnak az érdeklődőkre, mint például egy reggeli jógaóra Jordán Adéllal, belvárosi futás Száraz Dénessel vagy erotikus táncóra Szabó Győzővel; de megtanulhatják a kellékbor elkészítését, bepillanthatnak a báb- vagy maszkkészítés rejtelmeibe, gyorstalpaló színészképzésen is részt vehetnek, vagy rendezővé, jelenetíróvá is válhatnak egy-egy program erejéig március 23-án.

A különböző koncertek és fellépések mellett a többi között A dzsungel könyve, A kastély, a Házasságon innen, házasságon túl vagy a Holtverseny című előadásokon is részt vehetnek a karszalaggal rendelkezők, sőt az esemény szlogenjét címében megjelenítő előadás, a Mindegy egy is ezen a napon mutatkozik be a nagyközönség előtt.

A részt vevő színházak kiemelkedően magas száma jelzi, hogy a szakma vágyott a program újraindítására, és jó lehetőségnek tartja a megmutatkozásra, a közös játékra. Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját a főváros egy jubileumi programsorozattal ünnepli, amelynek része a 2024. március 23-án megrendezésre kerülő Budapesti Színházak Éjszakája is.

A szervezők a korábbi népszerű programsorozat megújításában, felfrissítésében hisznek. Az alapkoncepció megmarad: a színházak saját épületükben, társulatuk és munkatársaik által kitalált és megvalósított programokat kínálnak a nézőknek, ám idén csatlakozásukkal az esemény szlogenjéül választott Minden egy! jelmondat gondolatisága mellett is leteszik, letehetik a voksukat.

Ez a mondat mindenki számára más jelentéssel bír – mondja Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója – a színházi szakma vágyott egységessége mellett ezen a tavaszi estén a csatlakozó társulatok nemcsak a szakma iránti szeretetüket, de a törzsközönségüket is megosztják egymással. Ez az este arról is szól, kapaszkodjunk össze, hogy a budapesti színházi élet sokszínűségét megőrizzük.

A Kiss Tibi vezette Aranyakkord együttes átírta egyik szerzeményét a Budapesti Színházak Éjszakájának, így a 2024-es hivatalos dal Az én Budapestem lett, amelyhez Mátyássy Áron Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező, forgatókönyvíró rendezett videóklipet.

A klipben szerepet vállalt Ács Norbert, Bakonyi Alexa, Balogh Benjámin, Csonka András, Csőre Gábor, Dolhai Attila, Döbrösi Laura, Dragos Dániel, Hegedűs D. Géza, Keresztes Tamás, Kirády Marcell, Kovács Kata Milla, László Boldizsár, Nagy Sándor, Pál András, Peremartoni Krisztina, Pikali Gerda, Podlovics Laura, Szilvási Anna, Tabajdi Anna, Ullmann Mónika, Vass György és Zsigmond Emőke. Az elkészült videoklip 2023. december 4-től látható és hallható.

2024-ben megint lesz egy este, amikor a fővárosi színházak egy vérkeringésre kapcsolódnak, és a színházi közönség, az alkotók, a művészek mind összetalálkoznak egy nagy eseményen egy olyan korban, ahol sokkal divatosabb megosztottnak lenni, mint meglátni egymásban, ami közös – jegyzi meg Mátyássy Áron rendező.

A kétszázötven program idén is egyetlen karszalaggal látogatható, a programok több mint fele akár előzetes regisztráció nélkül is elérhető. A már korábban megvásárolt belépőket március 18-tól lehet karszalagra beváltani a részt vevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztáraiban (részletesebb információ az esemény honlapján található), személyes vásárlásra pedig a Budapesti Operettszínház jegyirodájában van lehetőség szintén március 18-tól.

A szervezők szerint a látogatók számára az este nem feltétlenül a precíz tervezésről kell hogy szóljon, hanem sokkal inkább a kalandozásról és a spontaneitásról. A színházi programok végén hivatalos afterpartyval zárjuk az eseményt a Kristály Színtéren; az Aranyakkord zenekar (Kiss Tibor, Vastag Gábor és Gábor Andor „Ufo”) koncertjével, majd az Est FM-ből, a radiocaféból, a Deck Attack csapatból vagy az Edithből jól ismert Infragandhi DJ-szettjével kísérjük át táncolva az a 2024-es Budapesti Színházak Éjszakáját a másnapba.

Írta a Magyar Hírlap