Az alsó-sziléziai Strehlen (ma Strzelin, Lengyelország) városkában született, a királyi lottónál dolgozó apja likőrgyáros és a helyi zsidó közösség oszlopos tagja volt. Az iskolában nem remekelt, de a kémia és a biológia módfelett érdekelte, a gimnáziumban kötött barátságot későbbi kutatótársával, Albert Neisserrel. Orvosi diplomáját 1878-ban szerezte meg, disszertációjának témája az állati szövetminták festése volt. Szövetfestési kísérleteit a berlini egyetemi kórházban folytatta és kimutatta, hogy a különböző festékek kémhatásuktól függően kötődnek meg a sejtek granulumaiban (szemcse); a fehérvérsejtek granulumai bazofil, acidofil (eozinofil) és neutrofil csoportokra oszthatók, ezzel hozzájárult a hematológia megalapozásához. Módszerét 1882-ben tette közzé, és rögtön sikerült is festéssel kimutatnia a tbc Robert Koch által abban az évben felfedezett kórokozóját. A módszert a dán bakteriológus Hans Christian Gram fejlesztette tovább, a baktériumok kimutatására máig használják a Gram-festést.
A siker nyomán Ehrlich tanári állást kapott a berlini egyetem orvosi tanszékén, 1887-ben habilitált. A tüdőbaj kórokozójával folytatott kísérletei közben 1888-ban enyhe fertőzést kapott, s egy évig a meleg és száraz éghajlatú Egyiptomban lábadozott. Hazatérve magánpraxist és laboratóriumot nyitott Berlinben, 1891-ben a Robert Koch által vezetett Fertőző Betegségek Intézetében dolgozott.
Koch javaslatára 1894-től az immunológus Emil Behring társaságában a diftéria elleni szérumon dolgozott. Munkájuk 1896-ra sikerrel járt, de a két tudós összeveszett a találmányon és perben-haragban váltak el. Behring mindössze nyolc százalékot biztosított Ehrlichnek a piacra került gyógyszer bevételeiből és egyedül kapta meg 1901-ben az első orvosi Nobel-díjat a torokgyík elleni szérum kifejlesztéséért. A magát kisemmizettnek érző Ehrlich a tetanusz elleni szérumot célzó munkában már nem vett részt. Az ő természete sem volt könnyű: munkatársainak a legnagyobb részletességgel írta elő, hogy mit kell tenniük, a kutatási tervtől való legkisebb eltérést is könyörtelenül megtorolta: az a tény, hogy majdnem mindig igaza volt, nem tette könnyebbé a vele való munkát. Erős dohányos is volt, naponta 25 szivart szívott el.
Ehrlich kidolgozta az immunitás mára elavult oldallánc-elméletét: eszerint a vér sejtjein kis oldalláncok (makromolekulák) vannak, amelyekhez a méreganyag hozzákötődik, a toxinoknak kitett sejt újabb oldalláncokat növeszt, amelyek letörnek, majd a vérplazmában megkötik a szabad toxinmolekulákat. 1908-ban – az orosz Ilja Mecsnyikovval megosztva – az immunrendszer kutatásáért megkapta az orvosi-fiziológiai Nobel-díjat, de legnagyobb felfedezését csak ezután tette.
A diftéria-szérum sikere nyomán a kormány 1896-ban létrehozta a Szérumkutató- és Vizsgáló Intézetet, amelynek igazgatója Ehrlich lett. Az intézetet 1899-ben Frankfurtba költöztették és átnevezték Kísérleti Terápiás Intézetre, Ehrlich 1906-tól az ennek szomszédságában létrehozott Georg-Speyer-Haus magán kutatóintézetet is vezette. A szövetfestésben használt anyagokkal kapcsolatos kísérleteit is folytatta, mert úgy vélte: ha a színezőanyag csak a sejtek bizonyos összetevőivel lép kapcsolatba, akár el is pusztíthatja azokat. Olyan anyagokat keresett, amelyek az emberi sejtre ártalmatlanok, de a kórokozókkal végeznek – szavai szerint a „bűvös golyót”, amely az ellenséget elpusztítja, de a barátban nem tesz kárt.
Számos kudarc után sikerült rájönnie, hogy a triptánvörös színezék a kísérleti egerekben végzett az álomkór kórokozójával. A hatást a festékben lévő nitrogénnek tulajdonította és a hasonló tulajdonságokkal rendelkező, de mérgező arzénnal dolgozott tovább. Több száz arzénvegyületet próbált ki, köztük volt a 606. számú Arsphenamine is, amely az álomkór ellen nem volt hatásos, így félretette.
Munkatársaival már a kilencszázadik vegyületen is túl jártak, amikor Ehrlich asszisztense, Hata Szahacsiro visszatért a 606-oshoz és meglepődve látta, hogy az elpusztítja a korban népbetegségnek számító, nemi úton terjedő szifilisz kórokozóját. Az egereken és patkányokon folytatott kísérletek után a szert embereken is sikerrel próbálták ki, s 1910-ben piacra dobták a világ első módszeresen kikísérletezett gyógyszerét, a Salvarsant. Már az első évben 65 ezren gyógyultak meg az addig végzetes betegségből, s bár néhány haláleset is történt, ez inkább a nem szakszerű alkalmazás következménye volt. Ehrlich két évvel később állította elő a még jobb hatásfokú 914. számú vegyületet, a Neosalvarsant. (A szifiliszre a végleges gyógymódot a penicillin felfedezése hozta meg.) Ehrlichre záporoztak az elismerések, 81 akadémiának volt tényleges, levelező vagy tiszteletbeli tagja, közöttük a Magyar Tudományos Akadémiának is.
Az első világháború első évében, 1914 karácsonyán kisebb infarktuson esett át, amelyből felépült, de 1915. augusztus 20-án újabb, ezúttal már végzetes szívroham érte. Frankfurt am Main zsidó temetőjében helyezték örök nyugalomra.
Már életében, 1910-ben utcát neveztek el róla Frankfurtban, amelyet a náci időszakban – származása miatt – átneveztek, nevét csak a második világháború után kapta vissza. Arcképe több bélyegen és az egykori nyugatnémet 200 márkás bankjegyen látható, 1940-ben az Egyesült Államokban film készült életéről. A Holdon kráter, s számos német tudományos intézet, alapítvány, közterület és díj, köztük az egyik legrangosabb orvostudományi alapkutatásokért adományozható kitüntetés viseli.
Írta a Magyar Hírlap
