A nő – akiről egy argentin lap tudni véli, hogy egy sportújságíró – a március 2-i mérkőzésüket követően Sosától, a csapat kapusától Instagram-üzenetben meghívást kapott a szállodai szobájába.
Az áldozat állítása szerint megérkezve mind a négy labdarúgót a szobában találta, majd iszogatni kezdtek, de egy idő után rosszul lett, szédült, ezért lefeküdt az ágyra. A rendőrségi jelentés szerint azt mondta, a labdarúgók ezután „belegyezése nélkül szexuálisan bántalmazták”, és csak hajnali fél 5 körül került olyan állapotba, hogy távozni tudott.
Az egyik megvádolt játékos, Sosa egy Insta-bejegyzésben válaszolt a vádakra. „Elutasítok mindenféle erőszakot. Tiszteletben tartom minden ember testi és szexuális sértetlenségét. Bízom a gyors igazságszolgáltatásban” – fogalmazott.
A Vélez Sarsfield, amely Argentínában elsőként vezetett be diszkrimináció, kirekesztés és szexuális visszaélés és zaklatás elleni protokollt, közölte, hogy az eset tisztázásáig kitette a játékosokat a keretéből, és jelezte, hogy a klub erőforrásai a nyomozók rendelkezésére állnak. „A vád súlyossága miatt a Club Atlético Vélez Sarsfield teljes mértékben a tucumáni bíróság rendelkezésére áll, és minden szükséges információt megad az ügy megoldásához” – írták.
Az említett labdarúgók közül kettőt, Miguel Brizuelát és Thiago Almadát már 2021-ben is megvádolták szexuális zaklatással.
A labdarúgásban nem példa nélküli, hogy egy sportoló bűncselekményt követ el, több játékost még börtönbüntetésre is ítéltek ezért.
Írta a Magyar Hírlap