Szélcsatorna-fejlesztés, új amerikai központ: nem áll le az Andretti!

Az FIA még tavaly év elején írt ki pályázatot a Formula-1-es mezőnyhöz csatlakozni kívánni alakulatok számára, ősszel pedig bejelentették, hogy az érdeklődő istállók közül a General Motorshoz tartozó Cadillackel összefogó Andretti Global kapta meg tőlük a zöld jelzést.

Csakhogy az F1-es csatlakozáshoz még a kereskedelmi jogok birtokosának is rá kellett volna minderre bólintania, ám ahogy az ellenző megnyilvánulásokból sejteni lehetett, ez nem történt meg. Az F1 többek között olyan indokokkal utasította el a projektet, hogy nem látják garantáltnak az azonnali versenyképességüket, valamint azt is megjegyezték, hogy nem jelentenének hozzáadott értéket a sportág számára – jóllehet, 2028-at illetően nyitva hagyták a lehetőséget.

f1-andretti-usa

Az Andretti Cadillac ugyanakkor az elutasítás ellenére is jelezte, hogy továbbra is gőzerővel zajlanak a munkálatok a háttérben, hogy 2026-ban be tudjanak szállni a száguldó cirkuszba. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy pénteken Michael Andrettiék közzétették az első látványterveket a majdani Egyesült Államokbeli központjukról, ahol az F1-es csapat is székelne.

A 90 hektáros amerikai létesítmény tervezői között a brit Ridge vállalat is szerepel, akik több más F1-es alakulatnál segédkeztek már hasonlóban: legutóbb például az Aston Martin új kampuszán is dolgoztak.

Az Indianapolistól északkeletre található Fischersben épülő központban kapna helyet az Andretti IndyCar- és IMSA-gárdája is, de a Motorsport.com beszámolója szerint nagyjából 50 százalékát az F1-es projekt tervezési és gyártási részlegének tartanák fennt. Mindezt a brit létesítményük mellett használnák, amely nemrég állt működésbe, s ahol az aerodinamikai részleg székel.

f1-andretti-usa-2

A Fischersben felépülő projekt első fázisában a nagyjából 37 ezer négyméteres központi épület felhúzása szerepel, de később egy úgynevezett Andretti Experience épület is megnyílna a nyilvánosság előtt múzeummal és étteremmel egybekötve. Michael Andretti, a csapat elnöke és vezérigazgatója azt is hangsúlyozta a közleményükben, hogy komoly hangsúlyt fektetnek az alkalmazottjaik jólétére, így sétaösvények vezetnek majd a közeli természetvédelmi területekhez és fitneszközponthoz.

Ha nem lenne elég jelzés az F1 irányába az új amerikai létesítményről készült látványtervek megosztása, a Formula.hu partneroldala, a RacingNews365.com szakportál arról is beszámolt pénteken, hogy az Andretti más téren is gőzerővel dolgoz és fejleszt.

f1-andretti-szelcsatorna-toyota

Az RN365.com ugyanis arról írt, hogy az amerikai formációi fejlesztéseket hajtott végre a Toyota kölni szélcsatornájában, amelyet a japánok 2009 végi F1-es kiszállása óta számos alakulat – mindenekelőtt a McLaren – használt.

Miután a McLaren tavaly ősszel átköltözött a saját felújított létesítményébe, az Andretti vette használatba a szélcsatornát, amelyet modernizáltak, s amelyben jelenleg is zajlanak a munkálatok mérethű modelleken, hogy minél jobban felkészüljenek a 2026-os beszállásra – amennyiben mégis megkapnák az engedélyt az F1-től.

formula.hu