Az ókor egyik legfontosabb tudósa, Arkhimédész görög matematikus és fizikus az i.e. 3. században élt, jelentős mértékben járult hozzá a matematika fejlődéséhez. Számos találmánya mellett egy legenda is kapcsolódik a nevéhez:
úgy tartják, úgy akadályozott meg egy római támadást, hogy a napsugár segítségével felgyújtotta a közeledő római hajók vitorláit.
A legenda szerint megparancsolta a katonáknak, hogy csiszolják fényesre a bronzból készült pajzsokat, majd ívelt alakban sorakoztatta fel őket a tengerparton. Az irányított napsugárnak köszönhetően a hajók vitorlái felgyulladtak.
Hogy a legendának lehet valóságalapja, azt 2005-ben a Massachusettsi Műszaki Egyetem tudósai már bebizonyították, nemrég pedig egy 13 éves kanadai fiú, Brenden Sener döntött úgy, hogy megpróbálja megépíteni Arkhimédész halálsugarát.
Sener egy iskolai projekthez választotta ki Arkhimédész legendás tettét, majd építette meg annak miniatűr változatát – írta meg az Interesting Engineering. A fiút az motiválta, hogy egyetlen történelmi feljegyzés sem igazolja, hogy Arkhimédész valóban így akadályozta meg a rómaiak támadását.
A kísérletet zárt térben, 21 Celsius-fokos hőmérsékleten, tükrök segítségével végezte el. Egy 50 W-os fűtőlámpa világította meg a célterületet, kicsit távolab pedig egy infravörös hőmérőt állított fel a hőmérséklet mérésére.
Először a lámpa felmelegítette a területet, majd előkerültek a tükrök, amiket külön-külön és együtt is használt Sener. A folyamatot egy 100 W-os izzóval is megismételte.
Arkhimédész felfedezte, a mérnökök továbbvitték, és ma sokszor szenvednénk nélküle
Az ókori Görögországban Arkhimédész írta le a hidraulika egyik alaptörvényét, amit aztán olyan tudósok fejlesztettek tovább, mint Leonardo da Vinci, Isaac Newton vagy épp napjaink legjobbjai. Nincs abban semmi túlzás, ha azt állítjuk: megoldásai nélkül teljesen más lenne az életünk.
A kísérlet azt mutatta, hogy a tükrök használata jobban növelte a célterület felszínének hőmérsékletét, mint ha csak simán odavilágítottak volna. Ugyanakkor a tükrök számának megkétszerezés nem duplázta meg a felszín hőmérsékletét.
A fiatal arra a következtetésre jutott, hogy Arkhimédész „halálsugara” megépíthető, az elmélet mellett a gyakorlati próbálkozásának eredménye is ebbe az irányba mutat. Az erről szóló összegzését ide kattintva lehet elolvasni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
HVG