Bármilyen úttörők is ezek a bravúrok, a xenotranszplantációnak különös módon hosszú története van.
Az első homályosan tudományos próbálkozások a 17. században kezdődtek Jean-Baptiste Denys francia orvos munkájával, aki a vérátömlesztés egyik korai úttörője volt. A vérátömlesztés első dokumentált kísérlete során Denys egy krónikus lázban szenvedő 15 éves fiúba egy birka vérét pumpálta. Denys beszámolója szerint a fiú „megdöbbentő” gyógyulást ért el, és gyorsan visszanyerte „tiszta és boldog arcát”. Hosszú távú gyógyulása rejtély marad.
Nem meglepő módon azonban nem minden ilyen kísérlet volt sikeres. A xenotranszfúziókat 1670 körül, Denys egyik betegének halála után betiltották Franciaországban.
Évszázadokkal később a tudósok nemcsak vérrel, hanem szövetek és szervek fajok közötti átültetésével is kezdtek foglalkozni. A xenotranszplantáció e nyers előfutárának egyik bátor úttörője Serge Voronoff, egy orosz tudós volt, aki a 20. század elején Párizsban dolgozott.
Az ő „pece de résistance”-je az volt, hogy csimpánzherékből származó hereszeleteket ültetett át olyan idős férfiak golyóiba, akik elvesztették „életkedvüket”. Állítólag „jelentős számú” ilyen műtétet hajtott végre, és egy vagyont keresett ezzel.
Voronoff munkájának egyik kedvezményezettje dr. Henry Leighton-Jones ausztrál gyógyszerész, ismertebb nevén „Monkey Jones” volt, aki 1929-ben Párizsban kapott egy majomherét. Az eredménnyel elégedetten tért haza Ausztráliába, és Voronoff örökségét azzal folytatta, hogy maga is számos hasonló műtétet hajtott végre.
Az 1960-as évekre a főemlősök transzplantációs donorként való felhasználásának ötlete megragadta dr. Keith Reemtsma amerikai tudós fantáziáját, aki karrierje nagy részét a louisianai Tulane Egyetemen töltötte. Bár a veseátültetéseket ez idő tájt fejlesztették ki, az átültetések száma rendkívül korlátozott volt, mivel nem állt rendelkezésre elhunyt emberektől származó vese.
A probléma megoldására Reemtsma a legközelebbi élő rokonaink, a csimpánzok veséinek felhasználását vizsgálta. 1963 és 1964 között legalább 13 emberi beteg kapott kettős veseátültetést csimpánzokból származó szervekből.
A legtöbb ilyen transzplantáció kilökődés vagy fertőzés miatt nem sikerült, és a betegek nyolc héten belül meghaltak. Figyelemre méltó módon azonban néhány esetben korlátozott sikerrel jártak. Reemtsma egyik páciense kilenc hónapig élt, sőt, úgy tűnt, hogy jó egészségnek örvend, és vissza tudott térni a munkájához mint tanító.
Egy nap azonban hirtelen összeesett és meghalt. A csimpánzvese egészségesnek tűnt, és nem történt kilökődés, amiből az orvosok arra következtettek, hogy a nő egyszerűen akut elektrolit-zavarban halt meg.
Számos kísérletet tettek már is, hogy főemlősök szívét ültessék át emberbe. Az egyik leghíresebb kísérletet dr. Leonard Bailey hajtotta végre, aki 1984-ben egy páviánszívet ültetett át egy kislányba, akit Baby Fae néven ismertek.
A kislány koraszülöttként jött a világra, és hipoplasztikus bal szív szindrómában szenvedett, ami egy olyan kritikus rendellenesség, amely sürgős műtétet igényel. Mivel nem állt rendelkezésre csecsemő donorszív, Bailey összeállított egy végső tervet: lement a kórház kutatólaboratóriumába, és eltávolította egy altatott pávián szívét. Visszament az emeletre, és beültette a kislány mellkasába.
Eleinte úgy tűnt, hogy ez működött, mivel a diónyi szív elkezdett dobogni. Baby Fae azonban 20 nappal később meghalt akut kilökődés miatt.
Az eset nagy nyilvánosságot kapott, és nem kevés vitát váltott ki a médiában. Ha egy jó dolog is származott a műtétből, az az, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy a transzplantációra szoruló csecsemők számára sürgősen több emberi szervre van szükség.
A xenotranszplantáció még ma is szemöldököt vonhat a nyilvánosság elé, és a bioetikusok még mindig küzdenek a gyakorlattal kapcsolatos erkölcsi megfontolásokkal. Érdemes azonban kiemelni, hogy a fajok közötti transzplantáció e történelmi példái mérföldekre vannak a 2020-as évek xenotranszplantációitól, amelyek a transzplantációs sebészet és az orvosbiológiai tudományok évtizedek óta tartó szélesebb körű fejlődéséből profitáltak.
Akárhogy is állunk a kérdéshez, tény, hogy kétségbeejtően nagy a szervdonorhiány, ami évente több száz ember halálát okozza. Bár még sok a tennivaló, a xenotranszplantációban megvan a lehetőség, hogy megoldja ezt a problémát és életeket mentsen.
Írta a Magyar Hírlap
