Lakotár Hanna: Nehéz feladat lesz a négybe kerülni Olaszországban, de nem tartok egyetlen ellenfelemtől sem.

Lakotár Hannának minden bizonnyal március 4-én lesz az első összecsapása az olaszországi világkvalifikációs tornán, addig már csak az utolsó felkészülési fázisok zajlanak, élesítés az év első nagyon fontos eseményére. Lakotár Hanna nagyon nehéz utat járt be 2023-ban, de hatalmas lelki erőről tett tanúbizonyságot, hogy a súlyos sérülését és a műtétet követően már novemberben visszatért, kesztyűzött, […]
Részletek

Nakota Veronika: Remek sparring partnereim vannak Montenegróban

A spanyolországi Boxam tornát és a tatai edzőtáborozást követően Nakota Veronika a magyar csapattal együtt Montenegróban edz, ahol többek között a világbajnok indiai Lovlina Borgohain az egyik edzőpartnere. Veronika a tavalyi U22-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett novemberben, majd könnyedén megnyerte a magyar bajnokságot és a Bocskai nemzetközi emlékversenyt is. A világkvalifikációs torna előtt még szerepelt a […]
Részletek

Vasárnap Szorító ökölvívó magazin a Sport 1-en

Vasárnap 11:30-kor érkezik a Sport 1-en a Szorító ökölvívó magazin. A magazin harmadik adásában összefoglalót mutatunk a 68. Bocskai emlékversenyről, láthatják ahogy Gémes Levente és Nileborg Krisztián ismét összecsap, beszélgettünk Erdei Zsolttal, aki 20 évvel ezelőtt szerezte meg a WBO félnehézsúlyú profi világbajnoki címét, illetve stábunk jelen volt Tatán, amikor Hamid Tangribergenov szövetségi edző kijelölte […]
Részletek

Elhunyt Gyúró Mónika

Gyászol a magyar úszósport: 54 esztendős korában elhunyt Gyúró Mónika, többszörös magyar bajnok, egykori válogatott versenyzőnk – akit a sportrajongók elsősorban Verrasztó Dávid és Evelyn odaadó édesanyjaként ismertek. Mónika a nyolcvanas években a sportág egyik komoly reménységének számított, érmet szerzett az ifjúsági Eb-n, már 14 évesen bemutatkozott a római Európa-bajnokságon a felnőttek között, legjobb eredményét, egy…

Részletek

Példátlanul értékes a magyar vb-sorozat

  Németh Nándor dohai bronzérmével folytatódott a magyar úszósport egyik történelmi sorozata: 1973 óta minden egyes világbajnokságról hozott érmet a medencés csapat. Históriai léptékkel ez a széria páratlanul értékes: Magyarországon kívül ugyanis – bármilyen hihetetlen – mindössze két ország, az Egyesült Államok és Németország (1973 és 1986 között az NSZK és az NDK révén) büszkélkedhet…

Részletek

Folyamatosan fejlődik Hideg Ádám a Formula-4 Winter Seriesben

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője kaotikus hétvégét tudhat maga mögött, szombaton ugyanis az időmérő edzésen elromlott a pályaelhagyásokat ellenőrző rendszer, így a teljes kvalifikációt törölték és a szabadedzések eredményei alapján állapították meg a rajtsorrendet.Ennek folytatásaként aztán a 38 fős mezőny vasárnapi két futamának rajtrácsa is …Folytatom az olvasást

Részletek

Hivatalos: 28 év után újra indulhat magyar lovas az olimpián

Végre megérkezett a nemzetközi szövetség (FEI) értesítése a Magyar Olimpiai Bizottsághoz: Kaizinger Balázs a lovastusa regionális rangsora alapján kvótát szerzett a párizsi olimpiára. Lovastusában 16 csapat vívta ki a párizsi részvételt, ezek három-három tagja egyéni induló is. A 65 fős mezőny maradék 17 helyét a 2023 végén lezárt olimpiai ranglista alapján osztották ki úgy, hogy …

Részletek

Oktatói és úszó edzői konferenciák 2024. első félévében

Június végéig összesen tizenkettő online, illetve személyes jellegű konferenciát tart a MÚSZ a Magyar Edzők Társaságával együttműködve. Neves előadók osztják meg tudásukat 2024 első félévében.    Elkészült a 2024. évi első féléves MÚSZ-MET konferencia tervezetet, amely számos nemzetközi és világklasszis edző előadását tárja az érdeklődők elé. A soron következő országos edzői webkonferenciára 02.21.-ig lehet jelentkezni…

Részletek

Betlehem-parádé és Kapás Bogi búcsúkönnyei

Betlehem Dávid valami egészen elképesztő úszással, minden idők második legjobb magyar eredményével lett negyedik 1500 gyorson, Kapás Boglárka pedig 400 vegyesen egy 5. hellyel köszönt el a nagypályás világbajnokságoktól (plusz sok-sok gyönyörűséges könnycseppel). Holló Balázsnak nem sikerült a reggeli szintúszás, estére megint elfogyott s lett nyolcadik. Betlehem Dávid próbált volna lelkileg rákanyarodni az 1500 döntőjére,…

Részletek