Akárcsak Lakotár Hanna, Szűcs Szabina is egy nagyon súlyos sérülésből, műtétből tért vissza, amely miatt már az Európa Játékokat is ki kellett hagynia. Ezúttal teljesen harcra kész és pozitívan értékelte a felkészülését az olaszországi világkvalifikációs torna előtt. Szabina közel rekord aranyérmet nyert a felnőtt magyar bajnokságokon, de decemberben edzője, Seres Attila kérésére még nem bokszolt a hazai eseményen, mert a vállműtét után még nem volt teljes értékű harcos. A januári Bocskai emlékversenyen már ezüstéremig jutott, az U22-es Európa-bajnok lengyel Julia Szeremeta ellen egy véleményes döntőt veszített csak el és három mérkőzést is meg tudott nyerni a debreceni eseményen.
A spanyolországi Boxam tornán is harcosan, jól bokszolt a kétszeres világbajnok tajvani Huang Hsziao-Ven ellen és ezt követően Tatán, majd Montenegróban készült fel a világkvalifikációs tornára, amely március 3-án nyit.
„A januári visszatérésem óta túl vagyok öt nehéz mérkőzésen és szerencsére a műtétek, valamint a rehabilitáció olyan jól sikerült, hogy egyáltalán nem érzek semmit sem a tavalyi vállsérülésből. A montenegrói edzőtáborban több olyan ellenféllel is tudok sparringolni, akik már kijutottak az olimpiára, de a hazaiak legjobb ökölvívója, Bojana Gojkovics is velünk táborozik, így megfelelő szintű edzőpartnerek állnak a rendelkezésemre.
A felkészülésem töretlen, jelenleg semmi sem hátráltatja az edzéseim, a sparringokat. Az edzőm most nem lehet velem, de minden nap tartjuk a kapcsolatot és érzem az otthoniak támogatását is, amely nagyon sok erőt ad. Minden szurkolásra szükségem lesz a versenyen, így ez nagyon jól esik.
Milánóban nekem lesz a legnehezebb dolgom, mert 57 kilóban csak kettő olimpiai kvóta van, így a döntőbe kell jutni, de ez csak még jobban motivál. Úgy készülök, hogy 4-5 mérkőzésen kell majd helytállnom, de ez sikerült a januári Bocskai emlékversenyen is, ahol négy nap alatt vívtam négy összecsapást.
Akkor a Bocskain nem éreztem magam fáradtnak a végén négy mérkőzés után és Olaszországban mindent felteszek arra, hogy megvalósítsam az olimpiai álmaimat.” – mondta Szűcs Szabina a kvalifikációs torna előtt.
Hajrá magyar ökölvívás!
Magyar Ökölvívó Szakszövetség