Betlehem Dávid valami egészen elképesztő úszással, minden idők második legjobb magyar eredményével lett negyedik 1500 gyorson, Kapás Boglárka pedig 400 vegyesen egy 5. hellyel köszönt el a nagypályás világbajnokságoktól (plusz sok-sok gyönyörűséges könnycseppel). Holló Balázsnak nem sikerült a reggeli szintúszás, estére megint elfogyott s lett nyolcadik.
Betlehem Dávid próbált volna lelkileg rákanyarodni az 1500 döntőjére, de utolsó nap azért jelentős a zsibvásár a „főhadiszálláson”, amit a csapat két gyúrópadja és néhány szék jelképez (innen indulnak csatába a lányok és a leventék). Az itt maradt versenyzők jó része már nem versenyez, de azért mindenki jön drukkolni a másiknak… vagy legalábbis szóval tartani, bátorítani… esetleg, mint Németh Nándor, tapogatni-lapogatni.
„Tizennégy-negyvenhetet érzek” – közölte a 100 gyors bronzérmese, miközben Betlehem vállát masszírozgatta. „Sőt, negyvenhatot” – tette hozzá, miközben a vádliját is szemügyre vette kaján vigyorgások közepette.
Csak a történelmi hűség kedvéért azonnal jelezzük: nagyjából egy órával később Betlehem Dávid 14:46.44 alatt repesztett végig a 30 hosszon, ami egészen döbbenetes eredmény. (Németh Nándort meg kinevezzük jósnak és/vagy szakértőnek.) Először is, ez minden idők második legjobb magyar eredménye a leghosszabb medencés távon, ennél jobbat csak Kis Gergő ment még 2011-ben, amikor 800-on és 1500-on is bronzérmes lett. Igaz, a dobogóhoz most az ő rekordját is vastagon, több mint egy másodperccel kellett volna Dávidnak megdöntenie, de alig fertályórával az amúgy fantasztikus 4. helyet jelentő célbaérés után a csúcstartó, azaz Kis Gergő máris üzent Szokolai Lászlónak, Dávid edzőjének: „az 1000-1300 méter közötti részen kell még dolgozni, és az olimpián meglesz a 14:38-41.”
Azzal már bármeddig el lehetne jutni… Tény, most Daniel Wiffent nem lehetett megfogni, döbbenet, hogy milyen magasságokban jár az ír, aki világrekordot döntött decemberben a rövidpályás Eb-n, itt pedig sokáig a világcsúcs-részidőt jelképező virtuális piros vonal környékén nyúlkált, ami amúgy elillant idővel, de így is 14:34-gyel siklott be.
Hanem a mellette lévő néhány pályán irdatlan csata dúlt: a középső két pályán a francia Aubry és a német olimpiai és világbajnok Florian Wellbrock, valamint emitt Betlehem Dávid, a túloldalon pedig az ukránok korábbi Európa-bajnoka, Romancsuk között. Ez a négyes sokáig fej-fej mellett haladt, a táv középső részén Dávid második-harmadik helyen ment, 950-nél azonban úgy festett, nem bírja a tempót, ekkor egyetlenként a harcosok klubjából jött egy 30-on kívüli hossz, majd rá egy 29.9 – ám kiderült, hogy ez csak időszakos megbillenés, hamarosan visszaállt a 29.5-6-os átlagokra. Más kérdés, hogy a többi rutinos ezerötös épp ekkor tudott sebességet váltani, és az ekkor elmenő értékes tizedeket és az itt kapott méteres hátrányt már a szokásos, döbbenetes hajrájával nem tudta ledolgozni. Legalábbis nem a végül dobogón végzőkkel szemben – merthogy az egész mezőny legjobb utolsó ötvenével azért visszajött Romancsuk elé a negyedik helyre.
Ezután a tévéseknek szokás szerint eldurrantott egy „betlehemest” élő adásban – „bíztam benne, hogy páran dobnak egy tojást a döntőben” –, később azért szakmaibb magyarázatok is jöttek, pláne, hogy közben Rasovszky Kristóf az idősebb és hatalmasabb csapattárs összes szeretetével átkarolva jelezte neki, mennyire büszke rá, hogy ilyen szédületeset úszott. „Sajnos, a francia tapadt Florianra, ahogy mondtam, te egy picit később kezdtél elmenni velük, és pont akkor jött be két gyengébb ötven ezer környékén, egy harmincon kívüli, meg egy 29.9, amikor ők elindultak, de utána visszaálltál, szóval ez így is hatalmas volt” – dicsérte a világbajnok, miközben kiértek Szokolai mesterhez, aki túláradó örömmel borult ifjabbik tanítványa nyakába. „Sajnálom Laci bá’, azt gondoltam, oda tudok érni” – húzogatta a száját Dávid, de a mester szinte kiabált: „Tizennégy-negyvenhat, te miről beszélsz?! Ez csodálatos volt!” No igen, ahhoz képest, hogy az álom egy 14:50 alatti időről szólt egy olyan fiatalembernél, aki tavaly még 14:58-nál tartott…
Valóban elképesztő. Dávid egyébként azt magyarázta, hogy úgy gondolta, ő ötszáznál nem vár tovább, előrevágtat, aztán meglátja, hátha a többiek nem feltétlenül tudják tartani vele a lépést, ám kiderült, hogy a legfőbb riválisokban még maradt tartalék…
Holló Balázsban viszont nem maradt szemernyi sem estére. Ezt sajnos már délelőtt sejteni lehetett, hiszen akkor nekiment az olimpiai szintidőnek, ám nem sikerült neki, így hiába jutott be zsinórban harmadszor a vb-döntőbe, ennek is olyan vége lett, mint a budapestinek és a fukuokainak: Bazsi nyolcadik lett.
Hanem utolsó fellépőnk, a szintén 400 vegyesen finálézó Kapás Boglárka… Szóval ő könnyek között úszva hagyta maga mögött a medencét, ahol utoljára úszott világbajnokságon. Viszont méltóképpen köszönt el a nagy viadaltól (melyen nyolcadik alkalommal indult!): 400 vegyesen a szélső pályán lett ötödik.
„Ez nagyon vagány úszás volt!” – mondta neki Telegdy Ádám, és edzőjük, Virth Balázs is, Bogi pedig szokásához híven hol mosolygott, hol sírdogált. Ennyi év után pedig pontosan tudjuk: ilyenkor valóban örül és elégedett.
Hogy mi azok lehetünk-e egy ilyen vb-n a magyar szerepléssel, arra még visszatérünk. Ami tény: az a sorozat nem szakadt meg, hogy 1973 óta minden egyes alkalommal hoztunk érmet világbajnokságról, igaz, utoljára a 2007-es melbourne-i vb-n fordult elő, hogy medencés arany nélkül zártunk (akkor Cseh Lászlóé volt az egyetlen medencés bronz). Igaz, Sós Csaba kapitány előre jelezte: a nyíltvizesek az úszók családjához tartoznak, azaz ő úgy gondolja: a 2009 óta tartó aranysorozat sem szakadt meg.
Akárhogy is: az olimpiának a nívója köszönőviszonyban sem lesz ezzel a világbajnoksággal – a jó hír, hogy ezt pontosan tudja mindenki, versenyző és edző egyaránt.
És hogy van még százhatvan nap a tökéletes felkészülésre.
