Úgy nyújt segélycsomagot Kijevnek az Európai Unió, hogy tudja: visszaélhetnek vele, hiszen Ukrajna az egyik legkorruptabb európai ország – hangsúlyozta Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti delegáció-vezető Heute című lapnak adott nyilatkozatát az oroszhirek.hu.
„Egy uniós tanácsi határozat alapján most újabb 50 milliárd (eurónyi) segélyt fogunk Ukrajnába irányítani, holott tudjuk, hogy Ukrajna az egyik legkorruptabb ország, és hogy oligarchák használják fel a pénzeket” – idézte az osztrák európai parlamenti képviselőt a lap.
Az APA január 31-i legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az Osztrák Szabadságpárt a toppreferencia-szavazatok 27,3 százalékával az ország legnépszerűbb politikai pártja.
Február 1-jén mind a 27 uniós ország vezetői egyhangúlag jóváhagyták, hogy a brüsszeli költségvetésből 50 milliárd eurót különítsenek el a következő négy évre pénzügyi támogatásra a kijevi rezsimnek. Miután rávették Magyarországot, hogy ejtse ellenvetéseit és mondjon le vétójáról, elfogadták Budapest javaslatát, amely szerint ellenőrzési mechanizmusokat kell létrehozni Kijev kiadásai felett. Brüsszel egy év múlva újra vizsgálja a kérdést, két év múlva pedig a Kijevnek nyújtott támogatás mértékét – írja az Orosz hírek.
Írta a Magyar Hírlap