Kiss Virág nem habozott a Los Angeles Sparks kínálta lehetőségen

Kiss Virág nem habozott a Los Angeles Sparks kínálta lehetőségen

MH/MTI
2024. február 4. vasárnap. 22:08

A Sparks szombaton közösségi oldalán hozta nyilvánosságra, hogy a 25 éves center részt vesz majd a május 14-én rajtoló bajnoki szezont megelőző edzőtáborban, Kiss Virág pedig reméli, hogy tud élni az eséllyel és bekerül majd a gárda bajnoki keretébe.

„Egy ideje már beszéltük a menedzseremmel, hogy ha lesz bármi ilyen opcióm, akkor szeretnék élni vele. Voltak is lehetőségek, viszont az elmúlt napokban derült ki az, hogy az LA Sparksnál lesz lehetőségem kipróbálni magam egy edzőtáborban” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a magyar kosaras, aki mindehhez azt is hozzátette, hogy a menedzsere szerint elég nagy esélye lesz a Sparks végső keretébe kerülni, ám tisztában van vele, hogy azt neki kell kiharcolnia. „Úgy gondolom, önmagában az, ha egy játékosnak ilyen lehetősége adatik, hogy elmehet és kipróbálhatja magát és megmutathatja, mire képes, akkor arra mindenki gondolkodás nélkül igent mondana, mert szerintem ez egy óriási dolog.”

A Mersinnel az Euroliga negyeddöntőjébe jutott sportoló azt is elárulta, hogy a kaliforniaiak edzőtábora április 28-án kezdődik, amit a Mersin menetrendje sem akadályoz, mivel a török bajnokság április 10-én lezárul. Azt követően pedig az Euroliga április 12–14-én sorra kerülő négyes döntője várhat rá, amennyiben csapatával bejut a legjobb négy közé.

„Nagyon várom már annak ellenére, hogy mennyi idő és mennyi minden van még addig. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy nyilván innentől minden nap erre is fogok gondolni, mert ez egy nagyon nagy dolog a karrieremben” – mondta Kiss, aki szerint nem csupán neki, hanem a magyar kosárlabdának is nagy dolog mindez, ami bizonyítja, hogy világszinten is kezdik komolyabban venni a magyar női játékosokat.

Kiss Virág az interjú során hangsúlyozta, nagyon várja az amerikai lehetőséget, ugyanakkor most az ő figyelme is a jövő heti, soproni olimpiai selejtező tornára összpontosul.

„Nagyon izgatott vagyok és remélem, hogy egy nagy dolgot tudunk véghez vinni a jövő héten” – nyilatkozta Kiss Virág, aki vasárnap csatlakozik a magyar válogatott keretéhez és hétfőn edz majd először a társaival.

A magyar válogatott csütörtökön Kanadával, pénteken Japánnal, vasárnap pedig Spanyolországgal csap majd össze, a csoportból az első három jut ki a párizsi játékokra.

Írta a Magyar Hírlap