A nap híreinek számbavételekor fordítsuk figyelmünket mindenekelőtt az Egyesült Államokra: helyi politikusok szavai alapján úgy tűnik, hogy csekély esély van a Chicagói Nagydíj tervének megvalósítására, míg az ország leendő csapata, az Andretti annak ellenére is újabb és újabb lépéseket tesz előre, hogy továbbra sincs rajtengedélyük.
Az Andretti többek között a Ferraritól is szipkázott el szakembereket, akikről Gerhard Berger úgy nyilatkozott, hogy ők jelenthetik a reményt azok számára, akik abban bíznak, hogy megdöntik a Red Bull uralmát – és ha már Ferrari, azt is említsük meg, hogy Charles Leclerc öccse, Arthur először vezetett F1-es autót.
Másról is beszélt az osztrák klasszis: egyrészt kifejtette, hogy szerinte a MotoGP-versenyzők sokkal keményebbnek tűnnek kívülről, mint az F1-esek, másrészt pedig arra is kitért, hogy miért nem tudja Ayrton Sennát és Michael Schumachert Max Verstappen elé helyezni.
Rob Smedley, Felipe Massa egykori versenymérnöke kifejtette, hogy már a 2008-as Szingapúri Nagydíjon pontosan tudták, miért történt Nelsinho Piquet balesete – és egy másik érdekes nyilatkozatot is megírhattunk: Helmut Marko versenyhétvégét záró beszélgetéseit idézte fel egy távozó Red Bull junior.
Új műsorral jelentkezett az Autósport és Formula Magazin YouTube-csatornája: Shakedown című ralis magazinunkban Vincze Ferenc kétszeres magyar bajnok versenyzővel beszéljük át a szakág legfontosabb történéseit.
[embedded content]
Ma is írhattunk a terepraliról is, és sajnos nem csak örömteli okokból kifolyólag, hiszen 80 esztendős korában elhunyt a szakág legendája, Jan de Rooy.
Két, egymással összefüggő fontos terepralis hírünk is volt még: egyfelől bemutatták a Sandridert, a Dacia Dakar-versenygépét, a bemutatón viszont nem volt ott Nasser Al-Attiyah, aki navigátort váltott, és elköszönt az oldalán négy Dakar-győzelmet jegyző Mathieu Baumeltől.
És még egy változás: az utolsó LMGTE-szezont második helyen záró Iron Damesnél pilótacsere történt, hiszen az egységet menedzselő Rahel Frey átadta a helyét a Mercedes fiatal tehetségének, Doriane Pinnek.
formula.hu