„Még mindig Hamilton csapata” – Hakkinen szerint a Mercedes egy módon nyerhet újra

„Még mindig Hamilton csapata” – Hakkinen szerint a Mercedes egy módon nyerhet újra

Annak idején 1998-ban és 1999-ben Mika Hakkinen a Mercedest képviselve – a német gyártó partnere, a McLaren versenyzőjeként – szerezte pályafutása két világbajnoki címét. A legendás finn ebben a két szezonban csapattársa, David Coulthard fölé nőtt, pedig egy évvel korábban, 1997-ben (második közös szezonjukban) még a skót szerezte a több pontot a McLarenen belül, harmadik lett a világbajnokságban, három hellyel is Hakkinen előtt.

Ez a dinamika a Mercedes elmúlt két szezonjának erőviszonyaira emlékeztet: 2022-ben az új jövevény, George Russell rögtön megelőzte az összetettben Lewis Hamiltont, különösen a szezon első felében volt meggyőzőbb a hétszeres világbajnoknál, 2023-ban azonban Hamilton felé billent a mérleg: ő lett a vb-bronzérmes, Russell, aki saját érzése szerint pályafutása legrosszabb szezonját teljesítette, öt helyezéssel hátrébb végzett.

Hakkinen nem lepődött meg a tavalyi leosztáson: számított arra, hogy a 2022-es kisiklás ellenére újra Hamilton lesz az úr házon belül, és úgy véli, 2024-ben is a brit gondoskodik majd a Mercedes eredményeiről:

„Egyértelmű, hogy ez még mindig Lewis csapata, habár George-nak már a harmadik szezonja lesz a Mercedesnél” – mondta a Bildnek adott interjúban Hakkinen. A 2022-es események emlegetése sem hozza zavarba.

„Ez igaz, de a tavalyi szezonban Hamilton harmadik lett, Russell pedig csak nyolcadik. Nem lepődtem meg rajta” – válaszolta az újságírónak a kétszeres F1-es bajnok. „Egyrészt Lewis mindenkinek meg akarta mutatni, hogy még mindig tud, másrészt George hatalmas nyomás alatt volt, és ez változatlanul igaz rá. Ha a csapattársad egy hétszeres világbajnok, akkor természetesen minden szem rád szegeződik. Nem számít, hogy dobogóra álltál, ha a csapattársad nyert. Ez minden csapatnál igaz, de George esetében a rekorderbajnokról van szó.”

Mi szükséges a Mercedes győzelméhez?

A páros Russell Sao Pauló-i győzelmétől eltekintve legfeljebb a dobogókra volt esélyes az elmúlt két szezonban, mióta a 2022-es szabályváltozásokkal elveszett a Mercedes fő előnye. A csapat kommunikációja azóta arról szól, mikor és hogyan térhetnek vissza a mezőny élére. Hakkinen hiányolja a 2014 és 2021 közti győztes mentalitást a csapatból: először ezt kell visszaállítani.

„Sokáig nem merültek fel kérdőjelek a csapatban, de közel egy évtized siker után az elmúlt két szezon nyomot hagyott a döntéshozókban és alkalmazottakban. Ez rendben is van. Most dühösnek kell lenniük, és ki kell fejleszteniük a feltétel nélküli akarást, hogy újra nyerhessenek. Ez jelenleg hiányzik” – mondta Hakkinen.

formula.hu