Cassidy először nyert a Jaguarral

Cassidy először nyert a Jaguarral

Szombaton a második versenynappal folytatódott a Formula-E hétvégéje Dirijában. A pole-pozíciót ezúttal a Nissan versenyzője, Oliver Rowland szerezte meg, a döntőben az Envisiont erősítő Robin Frijnst legyőzve. Mögülük Nick Cassidy és Stoffel Vandoorne indulhatott, míg a vb-éllovas Pascal Wehrlein a 10., a pénteki győztes Jake Dennis pedig csak a 15. helyről startolhatott. A mezőny nem volt teljes, a kvalifikáción piros zászlós megszakítást is előidéző autótörést produkáló Sebastien Buemi nem tudott rajthoz állni.

A startnál Frijns egyből bement Rowland mellé és az élre állt, kettejük mögött Cassidy és Vandoorne érkezett. Ezt a sorrendet hamar átrajzolta, hogy többen is elég korán felvették az első támadó módot: Frijns és Rowland is így tett, így Cassidy örökölte meg tőlük a vezetést. Amit aztán a Jaguar pilótája meg is tudott őrizni, mivel két riválisa a második, hatperces támadómód-aktiválását is végrehajtotta a futam első negyedében.

fe-cassidy-jaguar-dirija

Cassidy aztán a maga második felvétele előtt ki tudott építeni megfelelő előnyt, így ezt követően is maradt az első helyen. Ők ketten Frijnsszel eleinte el is lógtak bő három másodpercre Rowlandtől, aki aztán viszont a féltáv környékén elkezdett közeledni a két Jaguar-hajtáslánccal szerelt autóra – sőt, a Vandoorne-t átlépő Jake Hughes és a DS Penske korábbi bajnoka is jobb tempót diktált.

Az utolsó harmadra teljesen összeállt az első öt-hat versenyző egy bollyá, de előzési kísérletet nem láthattunk. Az izgalmakat így a mezőny közepe szolgáltatta: Sam Bird például a falnak koccant a McLarennel, így számára idejekorán véget ért a futam. Kiesett Jehan Daruvala is, aki vélhetően műszaki problémák miatt szaladt ki blokkoló kerekekkel a bukótérbe.

Az élen hiába volt csupán három-öt tizedmásodperc folyamatosan a különbség a pilóták között, támadást senki nem tudott indítani, így Cassidy megszerezte első győzelmét a Jaguar gyári csapatával – három futam alatt ő lett a harmadik különböző győztes 2024-ben, ezzel pedig a világbajnoki vezetést is magához ragadta a hetedikként befutó Wehlreintól.

Frijns és Rowland állhatott még fel a dobogóra, Hughes és Vandoorne épp csak lemaradt róla, míg a top 10 mezőnyét Sacha Fenestraz, a már említett Wehrlein, valamint Jean-Eric Vergne, Maximilian Günther és végül a pontszerzők közé épp csak felzárkózó címvédő Jake Dennis tette teljessé. Folytatás március közepén Brazíliában, Sao Paulóban.

A futam végeredménye:

1. Nick Cassidy Jaguar  
2. Robin Frijns Envision 1.192
3. Oliver Rowland Nissan 1.875
4. Jake Hughes McLaren 2.931
5. Stoffel Vandoorne DS Penske 3.397
6. Sacha Fenestraz Nissan 4.598
7. Pascal Wehrlein Porsche 4.816
8. Jean-Éric Vergne DS Penske 5.195
9. Max Günther Maserati 5.709
10. Jake Dennis Andretti 6.240
11. Mitch Evans Jaguar 6.866
12. Edoardo Mortara Mahindra 10.116
13. Nico Müller Abt 14.462
14. Antonio Felix da Costa Porsche 17.960
15. Nyck de Vries Mahindra 19.295
16. Norman Nato Andretti 20.235
17. Sergio Sette Câmara ERT 21.564
18. Lucas di Grassi Abt 25.639
Kiesett:    
  Dan Ticktum ERT  
  Jehan Daruvala Maserati  
  Sam Bird McLaren  
Nem állt rajthoz:    
  Sébastien Buemi Jaguar  

formula.hu