Pályatársam, Z. hisz az asztrológiában, a Nap, a Hold, a csillagok állásában, a napi horoszkópokban, éppen ezért különös gonddal készültek gyermekük születésére. Nem volt ugyanis mindegy számukra, hogy az apróság milyen nevet kap a szüleitől; melyik keresztnév lesz az egyéniségéhez a legmegfelelőbb. Az utolsó napokban Z. állandó kapcsolatban volt a szülést levezető orvossal, és megállapodásuk értelmében akkor kapta a telefont, amikor a jövevény először felsírt. Barátunknak nem volt más dolga, minthogy az asztrológia segítségével nevet válasszon. Lehet, hogy megmosolyogjuk Z.-t, de le nem tagadhatjuk, hogy a névadásnak milyen fontos szerepe van egy gyermek világra jöttekor.
Ez a történet jutott eszembe, amikor a héten arról olvastam, hogy az elmúlt évben a szülők 469 keresztnevet szerettek volna anyakönyveztetni, de a Nyelvtudományi Kutatóközpont ebből csak hetven új nevet fogadott el. Íme, néhány név az elfogadottak listájából. A lányok közül: Kjókó, Emelin, Annarózsa, Teca, Dragana, Ájlá, Girdiána, Bojka. A fiúk közül: Pipó, Nazir, Tiágo, Berk. Sikertelen volt például a Wednesday és a Rüntyi. Korábbról a Jézus, a Lucifer, a Szentistván, a Bimbi stb.
Az ember döbbenten olvassa ezeket az új keresztneveket, miután a szülők felültek a divatvonatra, és olyan nevet adtak gyermeküknek, amelyet talán hasra ütéssel „alkottak” meg. A cél alighanem az lehetett, hogy mindenkitől eltérő nevet adjanak az újszülöttnek, de arra nem gondoltak, hogy szegények egész életükben viselni fogják a szülők torzításait. Muszáj egy kicsit különcnek lenni, hogy ezzel induljon el a gyerek az életben – vélhették.
Szegény óvó nénik és szegény pedagógusok! Nem irigylem őket, amikor majd meg akarják jegyezni a gyerekek neveit. Wass Albert írta: „Ahol sokat unatkoznak az emberek és nincs mit csináljanak az idejükkel, ott megesik, hogy bogár lepi el a fejüket belülről.” Azt hiszem, ez történt a fantázianevek kiagyalásakor, mit sem törődve azzal, hogy a gyerek szeretni fogja-e a nevét, ha felnő, vagy sem. Kiteszik-e társai gúnyolódásainak vagy gonoszságainak?
A régi Magyarhonban használatos keresztnevek most már évtizedek óta egyre hátrább szorulnak, de az a földindulás, ami ma a keresztnevek terén uralkodik, követhetetlen! Mindenki úgy fantáziál, ahogy akar, aztán a nyelv őrei rábólintanak, vagy nem. Hol van ma már egy Piroska, akit Arany Toldija tett népszerűvé; hol van régi magyar nevünk, a Béla, amelyet négy Árpád-házi királyunk is viselt, Széchenyi ezt a keresztnevet adta elsőszülött fiának; vagy melyik újszülött lesz Gizella, Szent István bajor származású feleségétől „kölcsönözve” a nevet; Ilonából is kevés van, a név Kosztolányi Dezsőnek köszönheti a halhatatlanságot a költő azonos című verse miatt; Lajosnak szintúgy ritkán nevezik el a csecsemőt, pedig volt egy (Nagy) Lajos királyunk, aki a franciáknál oly divatos nevet viselte; a Lászlók büszkék lehetnének a nevükre, hiszen a név hatalmat és dicsőséget jelent, de hát belőlük is csak egy-kettő van még itt és ott; ugyanígy járt az Elemér, amely szintén ősi magyar név; a Mihály dettó kiment a divatból, Csokonai még így köszöntötte druszáját, Fazekas Mihályt: „Vivát! Érjen annyi Mihály napot / Amennyit csak akar”. Hol vannak a Máriák, Zsuzsannák, Terézek, Évák, Klárák, Jenők, Ábelek, Kázmérok, Gergelyek, Jánosok? Stb., stb. Haldokolnak.
A neveknek megvannak a maguk történetei, sőt regényei. A napjainkban születő semmitmondó, hóbortos, groteszk és nevetséges agyszülemények sohasem reménykedhetnek ebben!
A szerző újságíró
Írta a Magyar Hírlap
