Felfüggeszti johannesburgi járatait az izraeli légitársaság

Felfüggeszti johannesburgi járatait az izraeli légitársaság

MH/MTI
2024. január 26. péntek. 13:25

A repülőtársaság hetente két közvetlen járatot üzemeltet az útvonalon. A cég indoklása szerint a felszabaduló kapacitásokat a nagyobb kihasználtságú ázsiai és észak-amerikai útvonalakra helyezik át, de vizsgálják új útvonalak lehetőségét is.

„Folyamatosan törlik a foglalásokat. A gépek szinte üresen szállnak fel. Megértjük a helyzetet, korábban másképp volt” – fogalmazott a légitársaság szóvivője, utalva az Izrael és Hamász közötti háborúra, melynek nyomán az Izrael és Dél-Afrika közötti kapcsolat megromlott, miután az afrikai ország népirtás miatt pert indított Izrael ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon. „Az a tény, hogy az izraeliek nem akarnak Dél-Afrikába utazni” – fűzte hozzá az ElAl szóvivője.

Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) pénteken hoz döntést arról a tavaly évvégén benyújtott dél-afrikai indítványról, amelyben Johannesburg az izraeli hadművelet azonnali leállítását sürgeti, és amelyben az izraeli vezetést háborús bűncselekményekkel, a többi közt népirtással vádolták meg a gázai övezetben végrehajtott hadműveleteik miatt.

Izrael az indítvány elutasítását kérte a bíróságtól; csütörtökön pedig az izraeli kormány szóvivője hamisnak és alaptalannak nevezte a vádakat.

Miután a Hamász palesztin terrorszervezet október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli részén, az offenzívában 1200 embert megöltek és 240 túszt Gázába hurcoltak. Válaszképpen Izrael szárazföldi és légi hadműveletbe kezdett a gázai övezetben, a Hamász politikai és katonai gépezetének felszámolására.

A Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium szerint a háború kezdete óta legkevesebb 26 ezren haltak meg az izraeli műveletekben.

Írta a Magyar Hírlap