Brezsnyev két repülővel megy mindenhová: az egyik viszi őt magát, a másik a testét életben tartó gépeket – mondogatták titokban Kelet-Európa-szerte a volt szovjet vezetőről a blokk országainak lakói. A híresztelésben nem kevés igazság akadt, de kár lenne úgy gondolni, hogy az efféle történetek, azaz a kisebb-nagyobb sikerrel eltitkolt betegségek kizárólag a szocialista rezsimek vezetőit érintették. Ugyanis ha jobban föltekintjük a témát, hamar kiderül, Nyugaton sem volt rózsásabb a kép.
Tekintsük elsőnek a bevezetőben is említett Golda Meirt, aki az úgynevezett non-Hodgkin-lymphomában (NHL) szenvedett. E kórság előfordulása úgy ötven éve lassan, de biztosan növekvő tendenciát mutat, így ma százezer lakosra vetítve évente öt-tíz új érintettet regisztrálnak. Leggyakrabban idősebb korban bukkan föl, s bár mindkét nemet sújtja, inkább a férfiakra jellemző. Izrael ikonikus vezetőjét a legrosszabb változat támadta meg.
Golda Meir látogatóban egy kórházban az 1973-as arab–izraeli háború idején
Fotó: AFP
Persze ezt a hírt akkortájt sem kürtölték világgá, de mivel állapota rendszeres kezelést kívánt, valami fedősztorit mindenképpen ki kellett találni. A „nagy ötlet” végül az lett, hogy a politikus arra kényszerítette szívinfarktust szenvedett beosztottját, hogy maradjon a kórházban a felépülése után is. Így az asszony szeretetteljes látogatásokat mímelve járhatott – hite szerint észrevétlenül – a besugárzásokra.
Leonyid Brezsnyevet és/vagy Jurij Andropovot, illetve gyakorta magukról sem tudó társaikat nekünk nem kell bemutatni. Egytől egyig különböző kórságokkal terhelt aggastyánok voltak, akiket életük utolsó szakaszában emeltek föl az első titkári pozícióra. Utazásaikat lélegeztető- és egyéb masinák hadai, továbbá felkészült orvoscsoportok felügyelték.
Mint följegyezték, az ifjúkorában az orvosi pályával kacérkodó Henry Kissinger Leonyid Brezsnyevnél például a klasszikus kényszeres viselkedés jeleit vélte felfedezni. Szerinte ezt igazolta, hogy bár a szovjet vezető két karórát is viselt, egyiken sem tudott eligazodni. Az pedig már csak amolyan erotikus adalék, hogy az amerikai felderítők a pártfőtitkár kevéssé titkolható evési és alkoholfogyasztási szokásait az impotenciája elleni kezelésre vezették vissza.
Ugyanakkor az igazsághoz tartozik, hogy a Föld másik nagyhatalma esetében sem kellett a szomszédba menni hasonló példákért. Itt van rögvest Franklin Delano Roosevelt, akit egy sor olyan betegség nyomasztott, amelyből akár egyetlen is elég lenne bármelyikünknek. Köztudott volt, hogy gyermekbénulásban szenved – annak ellenére is, hogy a sajtó tiszteletben tartotta jogait, s vajmi ritkán fotózták tolószékben.
Egy örök klasszikus: Brezsnyev integet. Azt mondják, élete vége felé már csak egy ügyesen elhelyezett szerkezet révén volt képes erre a mutatványra…
Fotó: AFP
Az azonban már nem volt köztudott, hogy milyen riasztó állapotba került az 1943-as teheráni csúcstalálkozón. Innen hazaérve egyebek mellett pangásos szívbetegséget, súlyos vérnyomásgondokat, kezelhetetlen hörghurutot és elharapódzó tüdőkórt detektáltak nála. Lehangoló egészségi helyzetéről Lord Moran, azaz Charles Wilson, Winston Churchill orvosának (ma már könnyen elérhető) feljegyzéseiből értesülhetünk. E szerint Roosevelt ingerült, képtelen egy-egy témára tartósan koncentrálni.
Persze az érintett is tudhatott egyet s mást Churchill állapotáról, hiszen 1940-ben éppen vele tárgyalt, amikor is a brit politikusnál súlyos szívroham lépett föl. Amit – „esetleg” – magyarázhat Churchill whiskymániája, valamint közismerten nem alacsony testsúlya, illetve a testmozgáshoz való hozzáállása.
Az óceánon túl maradva Dwight D. Eisenhowernek – aki 1953. január 20. és 1961. január 20. között volt az Egyesült Államok elnöke – 1955-ben infarktusa, 1956-ban hasi műtétje, 1957-ben pedig stroke-ja volt. A választópolgárok a szívrohamot még elnézték, de az „agybajt” már nem annyira. Képzeljük oda magunkat a korba: dúl a hidegháború, bármikor jöhet egy szovjet atombomba – hát természetes, hogy ebben a helyzetben nem makoghat az elnök. Teljesen érthető, hogy amíg lehetett, rejtegették az elnök állapotáról szóló információkat.
A közelmúltból pedig a „legjobb” példa François Mitterrand. A gallok elnöke 1981. május 17-i hivatalba lépésekor nyilvánosan megesküdött, hogy ténykedését mindenben a nyíltság fogja jellemezni. Aztán ugyanebben az évben megtudta, hogy (amúgy sem reklámozott) prosztatarákja a csontjaira is átterjedt. A politikus ekkor azonnal tiltó üzemmódba kapcsolt, s így 1995. május 17-ig egyre súlyosabb fájdalmakkal harcoló rákbetegként vezette hazáját.
Írta a Magyar Hírlap
