Ahogy arról beszámoltunk, Charles Leclerc szerződést hosszabbított a Ferrarival, így további évekre marad Maranellóban.
A bejelentés kapcsán a pilóta, valamint Fred Vasseur csapatfőnök is boldogan nyilatkozott:
„Charles jobban kötődik a Scuderiához, mint egyszerű pilóta-csapat kapcsolatban szokás, most már nyolc éve tagja a Ferrari családjának. A csapat és az ő értékei összefonódtak, így természetes volt, hogy megegyezünk és meghosszabbítjuk az együttműködésünket” – mondta Vasseur.
„Ismerjük a szüntelen vágyát, hogy a határokat feszegesse, és nagyra értékeljük a kivételes képességeit, amik a versenyen való csatározásokat és előzéseket illeti. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy győzte autót adjunk Charles-nak, az ő elkötelezettsége pedig a különbséget jelentheti ahhoz, hogy elérjük a céljainkat” – tette hozzá a francia.
Leclerc úgy fogalmazott, hogy három és fél éves kora óta arról álmodozott, hogy egyszer Ferrari-pilótaként versenyezhessen az F1-es Monacói Nagydíjon, és most már hosszú ideje megteheti ezt, de így is csodálatos dolog számára, hogy szerződést hosszabbíthatott a Ferrarival, és együtt folytathatják a munkát.
„Hiszem, hogy a legjobb még hátra van, és alig várom, hogy kezdődjön a szezon, és versenyképesek lehessünk minden futamom. Az álmom továbbra is az, hogy világbajnok leszek a Ferrarival, és biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló években sok sikerben lesz részünk, és boldoggá tesszük majd a szurkolóinkat” – mondta a versenyző.
„Boldog vagyok, jól érzem magam, hiszen ez az a hely, ahol lenni akarok. Remélhetőleg sok győzelmet szerzünk még.”
formula.hu