„Hamilton és Alonso már túl öreg, hogy legyőzze Verstappent” – Jordan

„Hamilton és Alonso már túl öreg, hogy legyőzze Verstappent” – Jordan

A mezőny legtöbbre tartott tagjai közé tartozik Lewis Hamilton és Fernando Alonso, akik a két Red Bullt leszámítva harmadik-negyedikként a legelőkelőbb helyeken végeztek a 2023-as világbajnokságban. Egyben ők a mezőny legidősebb résztvevői is, a hétszeres világbajnok 39, a kétszeres első 42 esztendős.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke még mindig meggyőződéssel állítja, egy bajnokesélyes autóval Hamilton megnyerheti nyolcadik világbajnoki címét, hiszen képességei a 40-hez közel sem koptak meg, Alonso kapcsán pedig szintén elterjedt vélekedés, hogy még mindig benne lehet a harmadik vb-siker potenciálja.

A volt csapatfőnök, Eddie Jordan azonban egy istálló fejeként már nem választaná a britet és a spanyolt, kifejezetten életkoruk miatt: a fiatal generációra voksolna helyettük.

„Ha topcsapatom lenne és nem tudnám megszerezni Max Verstappent, akkor csak egy pilótapárost tartanék képesnek arra, hogy legyőzzék őt: Charles Leclerc és Lando Norrist csapattársakként” – játszott el a gondolattal az F1-Insidernek az egykori Jordan alapítója.

„Egyszerűen nem bízom már abban, hogy Lewis Hamilton és Fernando Alonso, akik megérdemelten nyerték világbajnoki címeiket, képes lenne tartani Verstappent, mégpedig az előrehaladott életkoruk miatt.”

Marko: Leclerc és Norris nem elég kiegyensúlyozott

Eddie Jordan szerint a Hamilton–Alonso kettősnél jó 15 évvel fiatalabb páros képes lenne legyőzni Verstappent, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azonban úgy véli, hiába képesek kiugró eredményekre, egy szezon távján a holland kerekedne felül, mivel Leclerc és Norris túl gyakran hajlamos hibázni.

„Leclerc és Norris egyértelműen kivételes tehetségek. De mindketten produkáltak már gyengeségeket a következetesség terén a múltban. Max pedig még nem érte el a limitet. Nekünk kell egy olyan jó autót adnunk neki, mint a 2023-as. Akkor újra ő lesz a mérce” – domborította ki Verstappen erősségeit a másik két fiatallal szemben a Red Bullnál legalább három évig még maradó Marko.

formula.hu