Vízes vb előtt: Mihók Attila szerint több helyre is hangsúlyt kell fektetni

Vízes vb előtt: Mihók Attila szerint több helyre is hangsúlyt kell fektetni

MH/MTI
2024. január 23. kedd. 22:57

„Több helyre is hangsúlyt kell fektetni. Az egyik, hogy nem egyszerű matematikailag kiszámolni, hogy a január és a februári negyeddöntők közötti, egyrészt kötött, másrészt kötetlen időt hogyan tudjuk úgy felhasználni, hogy fizikálisan a jobbik formánkat tudjuk hozni. Ebben vannak mérkőzések, pihenőidőszakok, edzések, utazások, és ezt kell eltalálni” – idézte a szövetség honlapja a szakembert, aki hozzátette, hogy a múlt héten elkezdték a fizikális szinten tartást, hiszen ez most nem felkészülés és nem formába hozás, folyamatos formáról kell beszélni.

„Lesznek könnyebb meccsek és mindent eldöntő találkozók is, próbálunk viszonyítási pontokat kijelölni, ahova úgy szeretnénk eljutni, hogy az jó legyen. Ugyanez igaz taktikailag is, az Európa-bajnokság után is azt mondtuk, hogy tudjuk, mit akarunk, és ezen nem is szeretnénk, meg nem is tudunk idő hiányában változtatni. De nyilván azokat a dolgokat, amiket az Eb-n gyengeségnek tartottunk, kicsit újra kellett gondolni és kreálni, ez folyamatban van, valamint bővítjük is a repertoárt olyan játékelemekkel, amik nehéz helyzetekben vagy adott lehetőségek okán bevethetők” – tette hozzá Mihók Attila, aki kiemelte, az Európa-bajnoki felkészüléshez képest jelentős változás, hogy a mentális részre is fókuszálnak, és még ha kicsit kapkodva is, de megpróbálják beilleszteni a programba, folyamatosan dolgoznak ezen is.

A visszatérő játékosokról szólva Mihók Attila elmondta, Máté Zsuzsannával és Horváth Brigittával hátul szeretnének masszívabbak lenni.
A társ kapitány elmondta, ezen a héten Budapesten edzenek, főként férficsapatokkal gyakorolnak majd, aztán hétfőtől szerdáig Martfűn edzenek, pénteken pedig indulna Dohába. A világbajnokságon két kvótát osztanak ki, a magyarok a papírforma alapján az olasz és a kanadai csapattal versenyeznek az egyik indulási jogért.

Írta a Magyar Hírlap