A modern világ egyik legbizarrabb állama Észak-Korea: sajátos, „dzsuce”-nak nevezett kommunista berendezkedésük marxista-leninista alapokra épül, de sajátos koreai vonásokat mutat, ebből sikerült összegyúrni a világ egyik legfurcsább, és egyben legszegényebb államát – egyes becslések szerint a lakosságnak elképesztő része, mintegy 60%-a él mélyszegénységben.
A koreai félszigetet történelme során mintegy 900 hódító hadjárat érte – a félsziget állandóan Kína, Japán, majd később Oroszország vonzáskörzetében élt. A 20. századi történelme 1910-től kezdve egy meglehetősen brutális, a második világháború végéig tartó japán megszállással kezdődött.
Ekkoriban fedezték fel a félsziget óriási gazdasági potenciálját: a hegyes területen mintegy 3690 BILLIÓ forint értékű nyersanyag található – ezt természetesen Japán nem szándékozott a hegy gyomrában hagyni. Óriási építkezések indultak, bányák, feldolgozóüzemek, infrastruktúra-modernizálás: a nyersanyag nagyon jól jött a háborúra készülő Japán Császárságnak., akik a nehézipar mellett a helyi mezőgazdaságot is fejlesztették, szivattyúrendszerek és műtrágyagyárak épültek.
A második világháború vége felé mintegy másfél millió szovjet katona megszállta Mandzsúriát – célja volt még Japán kapitulációja előtt minél több területet elfoglalni. Amerika végül ledobott két atombombát Hirosimára és Nagaszakira, amivel a második világháború véget ért – de a koreai csak most kezdődött. A félsziget északi és déli fele más eszméket vallott – északot a Szovjetunió, míg délt az Egyesült Államok szállta meg, és ez a szembenállás 1950-re háborúvá fajult, amit az 1953-ban aláírt panmindzsoni fegyverszünet zárt le, létrehozva a két államot és a köztük lévő demilitarizált övezetet. Érdekesség, hogy a háború hivatalosan a mai napig tart, ugyanis csak fegyverszünetet írtak alá, amit egyébként Észak-Korea 2013-ban fel is mondott.
Észak-Korea vezetője az egykori gerillaharcos, az azóta már dinasztiaalapítónak számító Kim Ir-Szen lett, aki után a fia (Kim Dzsongil), majd napjainkban már unokája, Kim Dzsongil vezeti az országot.
De hogy alakult úgy, hogy ez a természeti kincsekben elképesztően gazdag ország a Föld egyik legszegényebb állama? Miután létrejött a kommunista berendezkedés, a nagy testvér természetesen a Szovjetunió lett. A szovjetek igyekeztek segíteni az észak-koreai gazdaságot, aminek eredményei is voltak. míg 1970-ben az egy főre jutó GDP összege 384 USD volt, 1985-ben ugyanez a mutató már 863 USD-re emelkedett.
A gazdaság valóban szárnyalt, Kínában például csak 1995-ben érte el az egy főre jutó GDP összege a 600 USD-t, elindult a városiasodás, rengeteg terméket gyártottak exportra az országban, és a főváros, Phenjan a ’80-as évekre Ázsia valóságos divatfővárosának számított – egész Ázsiában az észak-koreai ruha számított menőnek, hasonló státusszal bírtak, mint Európában Milánó vagy Párizs.
A gazdaság irányítása azonban teljesen kommunista típusú volt: minden központosított, ütemtervek alapján haladtak, szabad piaci verseny nyomokban sem fordult elő, így a gyors gazdasági növekedés először stagnálni, majd hanyatlani kezdett. A nehéziparra és vegyiparra koncentráló fejlesztések mellett a mezőgazdaság fejlesztésére például nem jutott annyi forrás, az előállított termékek minősége egyre elmaradt a nyugati termékekétől, és az agresszív politikai kommunikáció valamit emberi jogi aggályok miatt bevezetett különböző gazdasági szankciók és kereskedelmi embargók sem tettek jót az országnak.
Az észak-koreai gazdaság számára óriási csapás volt a Szovjetunió és a keleti blokk felbomlása – a ’80-as évek végére már alapvető élelmiszereket és üzemanyagot is importálniuk kellett, rengeteg segély érkezett a szovjet blokkból, de nyugati segítségre is rá voltak szorulva. A szankciók miatt szinte egyáltalán nem tudtak részt venni a nemzetközi kereskedelemben – a Szovjetunió szétesése után nem volt kinek eladni a műtrágyát, és nem volt honnan olcsón üzemanyagot importálni, az ország a teljes szétesés szélére került.
A világpolitikai átalakulások mellett a ’90-es években több természeti katasztrófa is sújtotta az országot, árvíz és aszály időszakok váltogatták egymást, ami az alapvető élelmiszerek hiányát okozta. 1994 és 1998 között éhínség pusztított az országban: bizonyos becslések az áldozatok számát 3 és fél millió körülire teszik.
A ’90-es évek végére csak a nyugati segélyeknek köszönhetően sikerült stabilizálni az országot, amiknek az elfogadása óhatatlanul maga után vont némi gazdasági nyitást: Kim Dzsongil vezetése alatt több európai uniós befektető is érkezett az országba, sőt, dél-koreaiakkal közös speciális gazdasági övezetek is létesültek – szigorúan észak-koreai irányítás alatt. Ezek az intézkedések segítettek az államkincstárat valutával feltölteni, s némileg stabilizálta a gazdaságot is, az éhínség megszűnt, de elsősorban az uralkodó elit járt jól vele, és például az Amerikai Egyesült Államok irányába való ellenséges kommunikáció mindig megmaradt.
Ma a Kim Dzsongun vezette Észak-Korea rengeteg segítséget kap Kínától – a kínai állam tudja, hogyha összeomlana a koreai rezsim, több millió nincstelen koreai menekülne Kínába, ráadásul könnyen nukleáris katasztrófává is eszkalálódhatna a hatalom bukása. A másik legfőbb bevétele Észak-Koreának az államilag finanszírozott illegális tevékenység. a nemzetközi közösség által nyílt titokként van kezelve, hogy Észak-Korea bűnözőket fogad be, jelentős mennyiségű kábítószert állít elő, pénzt hamisít és az illegális hackerkedés fellegvára is.
Írta a Magyar Hírlap
