A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny negyedik napján kerültek sorra a női döntők
és a férfi elődöntők utolsó felvonása. Debrecenben Nagy Bianka, és Nakota Veronika aranyérmes lett, míg Kovács Kruzitó, és Virbán Gábor magasan jegyzett riválisokat győzött le a legjobb négy között. A holnapi programban a férfi döntőkre kerül sor 14 órától és összesen nyolc magyarnak szurkolhatunk az aranyéremért vívott csatákban.
A nap mérkőzése:
Nakota Veronika felnőtt magyar bajnoki címet szerzett decemberben, miután ukrán színekben kétszer nyerte meg az ifjúsági Európa-bajnokságot. Az elmúlt egy év elsősorban arról szólt számára, hogy bele erősödjön a felnőtt mezőnybe és fizikailag utolérje a legjobb 75 kilósokat. Ezt most a Bocskai emlékversenyen alaposan bebizonyította, miután a lengyelek egyik legjobbja, az Európa Játékok bronzérmes és korábban ifjúsági olimpiai
bajnok Elzbieta Wojcik ellen nagyon bekezdett. Többször a ringsarokba szorította be a lengyelek 27 éves versenyzőjét és egy nagy skalpot begyűjtve aranyérmes lett a Bocskai emlékversenyen.
A nap meglepetése:
Kovács Kruzitó még mindig nagyon rutintalannak számít a könnyűsúlyban (60kg), de fejlődése folyamatos, és munkája példaértékű. Egyértelműen nem ő volt az esélyes a 2021-es ifjúsági világbajnokságon bronzérmes ukrán Ruszlan Cikalo ellen, de azonnal felvette a kesztyűt, nagyon bátran bokszolt. Nemcsak nagyot küzdött, de teljesítménye elegendő volt a nap egyik legnagyobb meglepetéséhez, így a döntőbe jutott a Bocskain.
A nap rövid összefoglalója:
Virbán Gábor az elmúlt egy évben kiváló eredményeket ért el a nem olimpiai 54kg-ban és a
tavalyi Bocskain szerzett ezüstérmét szeretné ezúttal aranyra cserélni. Nagyon nagy lépést tett ezen az úton a negyedik versenynapon, a mongol Gan-Erdene Gankhuyag ellen sikerült győzelmet aratnia. Mongol ellenfele már 30 éves, szerepelt a riói olimpián, van Ázsia-bajnoki ezüstérme, de Virbán Gabi remek ütemben indította az akcióit ahhoz, hogy a döntőbe jusson.
Buza Rafael és Petrimán Milán kiválóan ismerik egymást, mindketten a 2004-es korosztály tagjai és sokszor keresztezték egymás útját az elmúlt években. A legtöbb alkalommal Rafi győzött szoros mérkőzéseken és ezúttal is szüksége volt minden tudására a győzelemhez.
A kétszeres felnőtt magyar bajnok Buza határozottan kezdett, nagy küzdelem alakult ki, míg
a Boxam tornán győztes Petrimán a második menetben igyekezett nagyobb távolságot tartani. Varsányi Áron tanítványa ezúttal is győzedelmeskedett, így a váltósúly (67kg) döntőjében szerepelhet, első alkalommal a Bocskai történetében.
Szeleczki Lilla (48kg), Mezei Petra (50kg) és Horváth Laura (52kg) egyaránt az U22-es
korcsoportba tartozik még, mindannyian a jövőt jelentik a magyar női boksz számára, de már döntőt vívhattak a Bocskai emlékversenyen. Lilla az ukrán Olah Salimova ellen nagyot harcolt, de fejet kellett hajtania a nagyobb tudás és rutin előtt. Petra egy kiváló győzelemmel jutott be a döntőbe és a lengyel Natalia Kuczewska ellen is közel volt a sikerhez, de végül meg kellett elégednie egy ezüsttel. A mindössze 18 éves ifi Eb-ezüstérmes Horváth Laurának a már párizsi olimpikon mongol Yesugen Oyuntsetseg még túl erős volt.
Szűcs Szabina a fordított alapállású lengyel Julia Szeremeta ellen már a negyedik meccsén lépett ringbe a Bocskai emlékversenyen. A 20 esztendős feltörekvő lengyel ellen taktikusan próbált Szabina bokszolni, nem kapkodott. Mindkét bokszoló hasonló stílusban vívta az 57 kilós döntőt. Szeremeta nagyon gyors volt lábon, a harmadik menetben Szabina többet ment előre, amely egy kicsit megzavarta az ellenfelet, de a lengyel nyerte meg ezt a kiélezett döntőt. A sérülését követően Szabina sikeresen tért vissza, ezüstérmet szerzett és a világkvalifikációs tornán bizonyíthat.
Nagy Bianka visszatért a női mezőnybe az elmúlt hónapokban. A rutinos versenyző a Bocskain is bizonyított, a 70 kilós súlycsoport aranyérme az ő nyakába került, miután az ukrán Anasztaszija Szaranjuk ellen jól használta ki fizikai előnyét. Bianka már a 2000-es években is képviselte a magyar válogatottat, és remélhetőleg még aktívabban tér vissza a nemzetközi porondra.
A nap nyilatkozata:
„Erős, hajtós mongol bokszolóval kerültem ma össze, de úgy éreztem, hogy sokkal gyorsabb vagyok nála. Próbáltam ugrasztani, nagyrészt sikerült is, ezekből több akciót indítottam sikeresen. Nagyon élveztem a bokszot a ringben, mert rengeteg dolgot meg tudtam valósítani, amelyet edzőm, Balzsay Karesz javasolt, illetve mondott a
ringsarokban.” – mondta Virbán Gábor a mai győzelmét követően.
Hajrá magyar ökölvívás!
Magyar Ökölvívó Szakszövetség