Ezért került válságba Feke Pál és fiatal párja kapcsolata

Ezért került válságba Feke Pál és fiatal párja kapcsolata

Év elején derült ki, hogy válságban van Feke Pál és fiatal barátnője, Mészáros Nóra kapcsolata, akik egyetlen kép kivételével az összes közös fotójukat törölték a közösségi oldalaikról, azóta sem lehetett tudni, hogy mi okozta köztük a problémát, most azonban fény derült az okokra – írta meg az Origo.

Feke Pálra a válása után másfél évvel újra rátalált a szerelem Mészáros Nóra személyében, aki váratlanul érkezett az életébe. A színész nem szeret sokat beszélni a magánéletéről, de párszor megmutatta szerelmét a követőinek, aki a Hír TV egyik hírolvasója lett időközben.

Feke Pál és Mészáros Nóra három évvel ezelőtt ismerték meg egymást, a színész a televízióban látta meg a hírolvasót, akit ezután egy közösségi oldalon keresett meg. Hamar összeköltöztek, két hét után már együtt éltek.

„Új korszak kezdődött az életemben, és nagyon boldog vagyok. Nórival óriási találkozás a minék, a szerelem csak úgy jön, nem számít rá az ember.De ahogy eddig sem teregettem ki a magánéletemet az újságok hasábjain, ezután sem szeretném” – mondta korábban. Később Mészáros Nóra elismerte, hogy válságban a kapcsolatuk. Most az is kiderült, hogy mi okozhatja a gondot a pár között.

Bár nagy közöttük az összhang, nagyon szeretik egymást, mégis van egy nagy probléma a kapcsolatukban, ami a foglalkozásukból ered. Mindkettejük időbeosztása más, így kevés idejük jut egymásra, ami a kapcsolatuk válságát eredményezte.

Írta a Magyar Hírlap