A Magyar Kupa előző kiírását megnyerő Zalaegerszeg együttese egy magyar középpályással erősítette keretét a januári átigazolási időszakban…
A Zalaegerszegi TE hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Kecskemét belső középpályását, Kiss Bencét.
A 24 esztendős labdarúgó tavaly nyáron szerződtött a KTE-hez, azóta a csapat színeiben mindössze tíz bajnokin jutott lehetőséghez a szezon első felében. Kiss a Szombathelyi Haladásnál nevelkedett, amely színeiben már a 2016-2017-es idényben bemutatkozott az első osztályban. Később megfordult az NB II-es Kazincbarcikánál kölcsönben, majd három szezont húzott le a vasiak alapembereként a másodosztályban, a 2022-2023-as idényben az ETO FC Győr soraiban 34 másodosztályú bajnokin lépett pályára.
A ZTE 17 forduló alatt szerzett 15 pontjával kieső helyen tölti az NB I téli szünetét.
fociclub