Fél év után klubot váltott az Európa-bajnok hátvéd – HIVATALOS

Fél év után klubot váltott az Európa-bajnok hátvéd – HIVATALOS

Az Union Berlintől rövid idő után elvágyódó rutinos olasz hátvéd megtalálta új csapatát…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

A török bajnokságot (Süper Lig) vezetőedző Fenerbahce a csütörtök esti órákban erősítette meg, hogy az idény végéig szóló megállapodást kötött az Union Berlintől távozó Leonardo Bonuccival.

A 36 esztendős hátvéd 2010 és 2023 között a Juventus alkalmazásában állt, leszámítva az AC Milannál töltött 2017-2018-as idényt. Bonucci ez idő alatt nyolc bajnoki címet, öt olasz Szuperkupát és négy olasz kupát nyert az “Öreg Hölgy” játékosaként, miközben 2015-ben és 2017-ben egyaránt BL-döntőt játszhatott. Nyáron azonban a klub vezetősége közölte vele, hogy élő szerződése ellenére nem számít rá a továbbiakban, így új csapatot kellett keresnie magának, távozásának körülményeit illetően pereskedés is kezdődött.

A 2005 óta profiskodó hátvéd korábban kizárólag Olaszországban játszott, majd általános meglepetésre 2023. szeptember 1-jén aláírt a német csapathoz. Bonucci azonban a hírek szerint nem érezte jól magát az Unionnál, családja nélkül költözött külföldre, és mielőbb elvágyódott a klubtól. Bár az olaszországi visszatérés is felvetődött, végül sokak szerint Edin Dzeko invitálására az isztambuliakhoz szerződött.

A rutinos védő az aktuális idényben mindössze hét bajnokin és három BL-meccsen lépett pályára a gyengén muzsikáló Union színeiben.

fociclub