Ebben a faluban mindenki demenciával küzd

Ebben a faluban mindenki demenciával küzd

A Franciaország délnyugati részén található Landais nevű falu közössége igencsak eltér a megszokottól: szinte kizárólag Alzheimeresek lakják. A világon egyedülálló helyszín már negyedik éve nyújt biztonságos otthont azoknak, akik a demencia miatt segítségre szorulnak. A faluban van bolt, ahol vásárolhatnak, bár nem épp a megszokott módon: a főtéri üzletben egyszerű élelmiszereket árulnak, de pénzt nem kérnek cserébe. Így ugyanis senkinek nem kell emlékeznie a pénztárcájára – számol be a BBC a különleges helyről.

„Itt valóban élhetünk”

Egyikük – mint mondta – nem fél a haláltól, hiszen az így is, úgy is megtörténik. „A betegség ellenére élem tovább az életem, hiszen azért vagyok itt. Persze nem ugyanúgy, ahogy máshol tenném” – fogalmaz Francis, akinek az édesapja is Alzheimeres volt. Meggyőződése: ha megadná magát a kórnak, az máris győzne felette.

A falu fodrászának egyenesen az életét adta vissza ez a hely. „Azelőtt otthon unatkoztam, fáradt voltam és nem éreztem jól magam. Tudtam, hogy az Alzheimer-kór nem könnyű, féltem. Olyan helyen akartam lenni, ahol segíthetek” – osztotta meg a portállal a 65 éves Patricia. Mint mondja, más otthonokkal ellentétben itt valódi életet élhetnek a gondozottak.

A közösség egy egészségügyi szakemberekből, önkéntesekből, szociális munkásokból és a betegek családtagjaiból álló hálózat. A helyszín megálmodói még arra is odafigyeltek, hogy a lehetőségekhez mérten javítsák vagy szinten tartsák a betegek állapotát, ezért széles körű terápiás és rekreációs programokat is kínálnak nekik. A községben működik például színház is, a helyieket pedig arra biztatják, hogy nézzék meg az előadásokat, és élvezzék az életüket, ameddig csak lehet.

Írta a Magyar Hírlap