Az olasz sajtó kegyetlen a Ferrarival

Az olasz sajtó kegyetlen a Ferrarival

Mindössze egyetlen sprintet és egy versenyt nem a Red Bull nyert meg a 2023-as szezonban, s ezt a teljesítményt nemhogy felülmúlni, még megismételni sem volna gyerekjáték, így joggal számíthatunk arra, hogy jövőre a többiek is nagyobb győzelmi eséllyel indulnak.

A Mercedes végzett a konstruktőri bajnokság második helyén a Red Bull mögött 2023-ban, a Ferrari pedig az egyetlen csapat volt, amely nagydíjon le tudta győzni a Red Bullt, Christian Horner mégsem rájuk figyel igazán, hanem egy dinamikusan fejlődő csapatra.

„Úgy gondolom, hogy az év második felében a McLaren nagyon erős volt. Bizonyos versenyeken ők voltak a legközelebbi riválisaink. Sok erősítés érkezett hozzájuk” – utalt rá Horner a Skynak, hogy például a Red Bulltól is elorozták Rob Marshallt, a csapat egyik korábbi vezető mérnökét.

„Ugyanakkor ez nem egy emberről szól. Nagyjából 7-800-an dolgoznak egy csapatnál, mindennek össze kell állnia. Azonban ettől függetlenül úgy gondolom, hogy Landóval és a most már tapasztaltabb Oscarral egyértelműen tényezők lehetnek 2024-ben.”

Ami a Ferrarit illeti, Christian Horner tudja, mekkora elvárása van az embereknek a csapattal szemben, de sokszor mégis túlzónak tartja azt, ahogyan bánnak a Scuderiával.

„A Ferrari egy teljesen más istálló. Inkább egy nemzeti csapat. Ezzel együtt jár egy hatalmas nyomás, amit az olasz média helyez rájuk, akik elképesztően kegyetlenek és kielemeznek minden egyes dolgot. Óriásiak az elvárások velük szemben, ugyanakkor azt tudni kell, hogy Fred egy kemény fickó, a Ferrari pedig mindig is a nagy vadak közé fog tartozni az F1-ben.”

„A Ferrarival szemben 2024-ben is hatalmas lesznek az elvárások” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

formula.hu