Helyi sajtóinformációk szerint az argentin élvonalbeli Lanús saját nevelésű tehetsége közel áll hozzá, hogy az MLS-be igazoljon…
(Photo by Diego Alberto Haliasz/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint az MLS-ben szereplő Seattle Sounders együttese megállapodott az argentin Lanús vezetőségével Pedro de la Vega leigazolásáról, akivel 2027-ig szóló szerződést írhatnak alá.
A nagy tehetségnek induló 22 éves szélső 2019-ben mutatkozott be a Lanús felnőtt csapatában, azóta minden sorozatot figyelembe véve 126 mérkőzés alatt 17 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. De La Vega többször sérülésekkel bajlódott és nem minden edzője számított rá rendszeres kezdőként, így változó játéklehetőséghez jutott. A legeredményesebb idényét a 2023-as Liga Profesionalban futotta, amikor 25 találkozó leforgása alatt hatszor volt eredményes, míg a legutóbbi Copa de la Liga Profesional során 13 meccsen szerepelve nem szerzett gólt, de négy gólpasszt osztott ki.
De La Vega az elmúlt években rendszeres tagja volt az argentin U20-as válogatottnak, részt vett a 2019-es Dél-Amerika-bajnokságon és világbajnokságon is.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
fociclub