Itthon: Kihallgattak egy gyanúsítottat az Eötvös József Gimnázium vesztegetési ügyében

Itthon: Kihallgattak egy gyanúsítottat az Eötvös József Gimnázium vesztegetési ügyében

Egy évvel ezelőtt került ki egy hangfelvétel, amely szerint az igazgató fenntarthat helyeket azoknak a gyerekeknek, akiknek nem sikerült jól az írásbelijük, de a szüleik hajlandóak fizetni.

Befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy személyt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a budapesti Eötvös József Gimnáziumot érintő állítólagos korrupciós üggyel kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet.

A lapot a Központi Nyomozó Főügyészség informálta, a közleményből kiderült, hogy a gimnáziumhoz köthető társadalmi szervezet tagját kihallgatták, mert arra hivatkozott, hogy pénzért elintézi egy gyermek felvételét az oktatási intézménybe. További információt a nyomozás érdekében nem közöltek.

2023 januárjában robbant ki a botrány, amit akkor a Metropol írt meg, hogy a gimnázium tanárai sztrájkot hirdettek az Orbán-kormány oktatáspolitikája ellen, majd számos tanárt kirúgtak az intézményből. A kikerült hangfelvétel azt bizonyíthatja, hogy Moss László a gimnázium igazgatója és a hozzá tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kálmán Gábor a túljelentkezés ellenére is fenntart helyeket, azon szülők gyermekeinek, akik a rossz írásbeli miatt fizetnének az iskolának.

A megjelent hírekre az iskola tagadta, hogy bárki is pénzért cserébe kerülhetett be a képzésre.

A hangfelvételen azonban hallatszik, ahogy egy a hatosztályos képzésre jelentkező gyermek édesapja fél, hogy mégsem veszik fel a gyermekét az intézménybe, annak ellenére, hogy ő fél millió forintot fizetett a bejutásáért.

A BRFK akkor nyomozást indított vesztegetés gyanúja miatt.

HVG