Fodor Gábor volt SZDSZ-es politikus, aki korábban a Fideszben próbált bomlasztani, majd két éven át Gyurcsány környezetvédelmi minisztere lett, bement a minap az ATV-be, és úgy próbálta Orbánt sározni, hogy folyamatosan mosolygott hozzá. Mintha a dicsőség fényében akarná fürdetni. Ilyen életrajzi előzmények után persze ezt a törekvést eleve gyanakvással fogadja a nagyérdemű. Fodor azonban – jó liberálishoz illően – erről nem vett tudomást. Mondta a magáét Orbán elszigetelődéséről a minapi uniós csúcson, és még véletlenül se tette volna hozzá, hogy a miniszterelnök bátor kiállása Magyarország, a magyar emberek érdekében történt.
Fodor szó szerint ezt mondta: „Magyarország elszigetelődött a nemzetközi porondon. Ez az ominózus kávézás is azt mutatja, hogy Magyarország egyedül ment ki kávézni. És vele szemben ott van az összes uniós ország miniszterelnöke. És nem ez az egyetlen helyzet, ahol ezt látjuk.” Szóval Fodor Gábor olvasatában Magyarország nevetségessé vált, mert 26 állam egy irányba megy, míg mi, magyarok tartunk csak másfelé. Ugye, szerinte mienk a szamárpad.
Nézzük meg, mi ez az egész kávézós történet.
Az uniós csúcson 26 uniós tagállam úgy döntött, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával. Azt régóta lehetett tudni, hogy Orbán Viktor ellene van a csatlakozásnak, mert van számos ország, amely hasonló státuszra vár átlagosan négy éve, még sincs rá mégsem esélyük. Orbán részletesen elmondta az előzményeket, ami a döntéshez és az ő arról való távolmaradásához vezetett. Így: „Valóban hosszú és nehéz vita zajlott le. Nyolc órán keresztül próbáltam őket meggyőzni arról, hogy ezt ne csinálják, ne is tűzzük napirendre, ha meg már napirendre tűztük, akkor legyen világos, hogy Ukrajna nem készült fel arra, hogy az unió tagja legyen. Ez a döntés időszerűtlen, nem érett meg a helyzet erre, térjünk erre vissza akkor, amikor Ukrajna már alkalmas lesz arra, hogy tárgyaljunk.” A nyolcórás erőfeszítés azonban nem járt sikerrel. Senki nem cáfolta ugyan Orbán Viktor racionális érveit, ám valamiért a 26-ok egységesek maradtak. A kormányfő hangsúlyozta: „Rosszul segíteni rosszabb, mintha nem is segítenénk, és ez egy rossz formája a segítségnyújtásnak.”
Aztán kiderült, hogy az volt a fő érvük, hogy ők 26-an vannak, Orbán meg egyedül, és „ők meg akarják adni Ukrajnának ezen a döntésen keresztül azt a biztatást, ami a háború folytatásához kell, és arra kértek, hogy ebben ne akadályozzam őket. De a döntő érvük az volt, hogy Magyarország ezzel nem veszít semmit, tekintettel arra, hogy a végső szót Ukrajna tagságáról a nemzeti parlamenteknek kell kimondani, 27 parlamentnek, köztük a magyarnak is. Tehát hogyha nem akarjuk, hogy Ukrajna tagja legyen az Európai Uniónak, akkor majd a magyar parlament ezt leszavazza.”
Szóval ez az a híres elszigetelődés, amelynek a tartalmát Fodor nem ismertette, csak a formai helyzettel próbálta Orbánt kellemetlen helyzetbe hozni.
Olaf Scholz pedig a következőképpen ismertette a kávézásra való felkérést: „Mivel egyhangú döntésre van szükség, ezért álltam elő az ajánlattal. Ahhoz, hogy a 26 [tagállam] előrelépést érhessen el a folyamatban, és hogy egy ember tiltakozása [ne akadályozza azt] , az Európai Unió számára baráti szellemiségű ajánlattal álltam elő a magyar miniszterelnöknek. Azt javasoltam, hogy ezt a döntést a távollétében is meghozhatjuk. – Felidézte, Orbán Viktort nem akarták siettetni. – Mondtam neki, hogy nyugodtan gondolkodjon az ajánlaton, ne spontánul reagáljon. Azt válaszolta, hogy elfogadja.”
Így történt. Azt gondolom, nincs ebben az ég világon semmi dehonesztáló.
S ha hozzávesszük, hogy az uniós miniszterelnökök eztán rögtön akartak is adni 50 milliárd eurót az ukránoknak, amit Orbán Viktor kénytelen volt megvétózni, mert mint mondta: „Ezzel a magyarok pénzét is oda akarták adni Ukrajnának.”
Nos, az ATV-s adás után arra kell gondolni, hogy ilyen helyzetben Fodor Gábor a jelek szerint jobban örült volna, ha Orbán nem mond ellent, Magyarország nem szigetelődik el, hanem támogatjuk a háborút. Politikailag is és pénzzel is egyaránt, s nem áll a béke pártján.
Gyurcsányt idézve: „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”
A szerző szerkesztő
Írta a Magyar Hírlap
