Világ: Több gyanúsítottat is őrizetbe vettek az iráni temetői merénylettel összefüggésben

Világ: Több gyanúsítottat is őrizetbe vettek az iráni temetői merénylettel összefüggésben

Iráni hivatalos források szerint a szerdai merénylet 89 emberéletet követelt.

Tizenegy embert vettek őrizetbe az iráni biztonsági erők a kermáni merénylettel összefüggésben – közölte az iráni hírszerzési minisztérium.

A tárca állami televízióban ismertetett közleménye szerint megtalálták azt a kermáni házat is, amelyben a két öngyilkos merénylő lakott. A hatóságok az épületben robbanószerkezeteket is lefoglaltak.

Nem sokkal korábban Ahmad Vahídi iráni belügyminiszter közölte, hogy megtörténtek az első őrizetbevételek az ügyben. A Tasznim hírügynökség úgy tudja, a titkosszolgálat a gyanúsítottakat öt tartomány területén fogta el.

A terrorcselekményt, amelynek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett, a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban megölt Kászim Szulejmáni vezérőrnagy, az iráni Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott elitegységének parancsnoka halála évfordulóján, a sírjánál követték el január 3-án. Az iráni állami televízióban ismertetett legfrissebb hivatalos adatok szerint a robbantásoknak 89 halálos áldozatuk volt, az elmúlt nap folyamán öten belehaltak sérüléseikbe.

Kászim Szulejmániról készült portrénkat itt olvashatja:

(Nyitókép: AFP / Mehr News)

HVG