Az elmúlt években az Egyesült Államok és Kína kapcsolatai leginkább egy lefelé tartó spirállal voltak leírhatók: a kereskedelmi háború, a covidjárvány, a növekvő technológiai verseny, a feszültségek növekedése a Dél-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosban, valamint az eltérő megközelítések az orosz–ukrán konfliktusban együttesen táplálták azt az érzést, hogy a két szuperhatalom a gazdasági szétválás és a katonai konfliktus irányába tart.
A tavaly novemberben, San Francisco közelében tartott elnöki csúcstalálkozón mindenesetre némiképp sikerült megnyugtatni a kedélyeket.
A két fél igyekezett azt mutatni a külvilág irányába, hogy hatékonyan kezelhetik nézeteltéréseiket. Négyórás találkozójuk alatt mind Joe Biden, mind Hszi Csin-ping látszólag ragaszkodott eredeti álláspontjához a technológiai és gazdasági, Tajvan, Ukrajna, az emberi jogok és számos más kérdés kapcsán, ugyanakkor sikerült a két elnöknek számos olyan konkrét eredményt elérnie, amelyek meghaladták a legtöbb elemző várakozásait – hívta fel a figyelmet Scott Kennedy, az amerikai székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) vezető kutatója.
A felek megállapodtak abban, hogy több csatornán is újraindítják a katonai párbeszédet, és elkötelezték magukat a megújuló energia terjesztésére és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére. Megállapodtak abban is, hogy visszaállítják és kiterjesztik a fentanil és más kábítószerek előállítása és kereskedelme elleni együttműködést, hogy fokozzák a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő kockázatok minimalizálására irányuló megbeszéléseket, és ennek érdekében vegyes szakértői csoportokat is létrehoznak. Egyetértettek abban, hogy a két vezető között elnöki „forró drótot” kell létesíteni a félreértések elkerülése végett.
Számos szakértő látja úgy, hogy a 2023-as évben az Egyesült Államoknak, ha egy hajszálnyival is, de sikerült némi előnyre szert tennie a versenyfutásban. Az amerikai gazdaság helyreállt, a növekedés ismét lendületet vett, míg az infláció számottevően lassult. Bár a kongresszusban zajló belső harcok erős megosztottságról tettek tanúbizonyságot, mégis sikerült jelentősnek mondható törvényeket elfogadni, például a sokat emlegetett inflációcsökkentési törvényt (IRA), mely a nevével ellentétben elsősorban támogatásokat, szubvenciókat és adókedvezményeket biztosít a zöldátállás előmozdítására (és igyekszik úgymond elszívni a tőkeerős európai cégeket, ösztönözve őket az áttelepülésre).
Említhető az is, hogy Washington a jelek szerint egyre sikeresebben kényszeríti ki ázsiai és európai szövetségeseiből, hogy támogassák azon narratívát, mely szerint Peking komoly gazdasági és nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, ami ellen mielőbb fel kell lépni.
Ráadásul a kritikus fontosságú chipek hozzáférhetőségét is igencsak eredményesen tudták korlátozni az amerikaiak.
Kína ugyanakkor gazdasági fronton komoly kihívásokkal néz szembe: a technológiai iparágban a magánszektor elleni különböző nemzetbiztonsági törvények bevezetése, a növekvő munkaerőhiány és az öregedő népesség, a lakáspiaci problémák, valamint a nyugati piacokhoz és technológiákhoz való hozzáférés korlátozása.
A kínai gazdaság még ezzel együtt is bőven növekedési pályán van, ám a covidjárvány utáni talpra állás mindenképp lassabb volt, mint ahogy azt várták.
Külpolitikai téren azért sikerült eredményeket felmutatniuk a kínaiaknak, elég csak a növekvő közel-keleti befolyásukra gondolni, konkrétan pedig a szaúdi–iráni közeledés tető alá hozására.
Vízválasztó lehet a januári tajvani voksolás
A Egyesült Államok egy katonai bázisokból és gazdasági, politikai egységekből, szövetségből álló félholddal próbálja a Dél-kínai-tengertől Japánig bekeríteni Kínát, ennek a félkörnek pedig a legfontosabb része Tajvan szigete.
Kína továbbra is saját területe részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező, 23 millió lakosú szigetet, és a pekingi vezetés rendszeresen hangot ad ellenérzésének a Tajvan függetlenségét támogató bármely lépést illetően, valamint nemegyszer fenyegetett azzal: ha kell, erővel lép fel az egyesítés érdekében. Emellett ahhoz is ragaszkodik, hogy a világ országai nem tarthatnak fenn hivatalos kapcsolatot Kínával és Tajvannal egyszerre, ezért a sziget csupán néhány állammal ápol diplomáciai kapcsolatot. Érdemes megemlíteni, hogy bár az Egyesült Államok hivatalosan csak Kínával tart diplomáciai kapcsolatot, Tajvan az egyik legfontosabb szövetségese a térségben.
„Kína biztosan újra fog egyesülni, a Tajvani-szoros mindkét oldalán élő kínaiakat a közös cél tudata kell hogy összekösse, osztozva a kínai nemzet megújulásának dicsőségében” – fogalmazott a kínai elnök újévi beszédében.
A január 13-ra kitűzött tajvani elnök- és parlamenti választásokat Peking a háború és béke közötti választásként állította be.
A kínai vezetés a tajvani választások favoritját, a jelenleg alelnöki tisztséget betöltő William Lajt szeparatistának bélyegezte, és azzal vádolta őt és a hivatalban lévő függetlenségpárti Caj Jing-ven elnököt, hogy kínai támadást akarnak kiprovokálni a sziget ellen.
Rivalizálás a technológiai fölényért
Az amerikai–kínai kapcsolatokat a közelmúltban az ellenséges légkör jellemezte ugyan, ám a két ország számos területen komolyan össze van fonódva egymással, különösen a technológiai iparban.
Az Apple az az óriáscég, amely számára Kína és az Egyesült Államok gazdasági egymásrautaltsága mindennapos valóság, hiszen nagy mennyiségű kínai munkásra van szüksége az iPhone-ok gyártásához, valamint kínai fogyasztókra, akik megvásárolják azokat (az Apple bevételeinek mintegy 19 százaléka származik a távol-keleti országból).
A vállalat vezérigazgatója, Tim Cook nemrég arról beszélt a Bloombergnek, hogy szerinte kiváló döntést hozott akkor, amikor az Apple termékek gyártásának jelentős részét kiszervezte Kínába.
A cég 2023-ban mintegy 73 milliárd dolláros (24 ezer milliárd forint) bevételt könyvelt el a „Nagy-Kína” néven ismert régióban (ideértve Tajvant és Hongkongot is), holott 2014-ben ez a szám még „csak” 32 milliárd dollár (10 ezer milliárd forint) volt. Ezért is fontos a cég számára, hogy a két ország közötti kapcsolatok a lehető legteljesebb módon normalizálódjanak.
Peking mindenesetre tavaly nem bánt éppen különösebben kesztyűs kézzel a vállalattal: szeptemberben például számos nagyvárosban azt közölték a közalkalmazottakkal, hogy nem vihetnek Apple telefonokat a munkahelyükre, decemberben pedig állami vállalatok utasították alkalmazottaikat, hogy amerikai helyett kínai eszközöket használjanak. A kínai tisztségviselők a korlátozásokról reagálva kijelentették, hogy az ország nem tiltotta be az Apple vagy más külföldi vállalatok által gyártott telefonokat, de sejtelmesen utaltak bizonyos biztonsági kockázatokra.
Ami ennél is húsba vágóbb, hogy a pekingi kormány vizsgálatot indított a tajvani székhelyű amerikai technológiai óriás, a Foxconn, az Apple egyik legfontosabb beszállítója ellen.
James Andrew Lewis, a CSIS alelnöke szerint Kína a telekommunikációs iparban egyre inkább megközelíti Amerikát, és ezen a Huawei kínai okostelefon-gyártó elleni kemény fellépés sem volt képes változtatni. A Huaweit ugyanis évekkel ezelőtt elvágták a létfontosságú, Tajvanon gyártott chipektől, ami arra késztette a céget, hogy saját chipgyártó kapacitásokat építsen ki, ami meg is történt. A vállalat piaci részesedése a prémiumtelefon-szegmensben a 2022-es 11 százalékról 2023 harmadik negyedévében már 24 százalékra ugrott.
„Az Apple telefonjai még mindig a legjobbak a piacon, de évről évre csökken a különbség” – fogalmazott Lewis.
Jánisz Varufákisz korábbi görög pénzügyminiszter a közelmúltban megjelent, Technofeudalizmus: Ami megölte a kapitalizmust című könyvében azt írja, a 70-es évek közepétől a következő modell él: az Egyesült Államok a Bretton Woods-i rendszer 1971-es felszámolásával és növekvő kereskedelmi hiányával felhajtotta a globális keresletet, és „felszívta” Németország, Hollandia, Japán stb., végül Kína nettó exportját, vagyis ezen országok nyeresége folyamatosan visszaáramlott a Wall Streetre, így finanszírozva az egész, amerikaiak által létrehozott rendszert. E modell pedig a dollár fizetési rendszerének monopolizálására épült.
Az utóbbi 10-15 év azonban alapvető változást hozott: az egyik legfontosabb tőkefajta a „felhőtőke” lett, vagyis az egyes elektronikai eszközöket a felhővel összekötő intelligens szoftver, ami ráadásul a közelmúltban a mesterséges intelligencia hatására még inkább fejlődésnek indult. Ezzel párhuzamosan az értékek kinyerése a piacokról mindinkább az olyan digitális platformok irányába tolódott el, mint amilyen a Facebook és az Amazon, melyek már nem oligo-, hanem sokkal inkább monopolisztikus módon működnek.
Az amerikai techcégek egyedüli kihívói a kínaiak, Európa viszont ebben a meccsben sem képes labdába rúgni, hisz nincs saját felhőtőkéje sem. Mint írja, Európának nincs Google-je, Facebookja vagy Teslája, a kínaiaknak viszont van.
Ott vannak például azok a digitális valuták, amelyeket jelenleg is tömegesen tesztelnek a kínai jegybanknál. Kína azért fejleszti ezt a technológiát, hogy olyan fizetési rendszert hozzon létre, amely már nem dolláralapú. Ennek a kínai felhőtőkének az emelkedése magyarázatot nyújt az egyre növekvő geopolitikai feszültségekre is. Vagyis ami igazán felháborítja az amerikaiakat, az a nagy kínai technológiai konglomerátumok megjelenése, amelyek versenyezni tudnak a sajátjaikkal − állítja a baloldali gazdasági szakember.
Az is aggasztó számukra, hogy a nagy kínai techvállalatok, mint például az Alibaba, a Tencent vagy a Huawei, történetesen éppen egy olyan országban emelkednek fel, ahol a bankrendszer nem rendelkezik autonóm hatalommal, ellentétben Amerikával. Kínában a kommunista párt politikai ereje miatt ezek a cégek szinte összeolvadtak a bankokkal, egyek lettek, amely előnyt jelenhet számukra.
Példaként említhető a WeChat nevű alkalmazás, melynek számos funkciója van, egyebek mellett fizetni is lehet vele, amely tranzakcióból a bankok nem látnak semmit. Ezt az amerikaiak nem tudják megcsinálni, és nem azért, mert nincs technológiájuk hozzá – érvel a közgazdász –, hanem mert a JP Morgan, a Goldman Sachs vagy a Bank of America sosem engedné meg, hogy a Google és az Apple átvegye az üzletüket.
Szerinte ez azért is félelmetes, mert „ha összefűzöd a fejlett technológiát a pénzügyi rendszerrel, akkor valami sokkal erőteljesebbet kapsz, mint amit az amerikaiak létrehoztak”.
A mesterséges intelligencia terén Kína már mintha el is húzott volna az Egyesült Államok mellett: tavaly augusztusban négy kínai technológiai vállalat, a Baidu, a SenseTime Group, a Baichuan Intelligent, valamint a Zhipu AI a kormány jóváhagyásával nyilvánosan is elindította a mesterséges intelligencia vezérelte chatbotjait, és számos más cég, például az Alibaba vagy a TikTok tulajdonosa, a ByteDance is ennek a kapujában áll.
Peking eltökélt szándéka, hogy 2030-ra a mesterséges intelligencia fejlesztésének, alkalmazásának területén vezető szerepet töltsön be. A nagyra törő cél elérése érdekében a kínai vezetés számos jelentős kezdeményezést indított, amelyek célja az Egyesült Államok technológiai előnyének csökkentése, és az, hogy Kína a 21. század gazdasági és technológiai éllovasa legyen. Ennek egyik kiemelkedő projektje a Made in China 2025 tervezet, amely hatalmas energiákat fordít a legmodernebb technológiákra.
Egy biztos: Amerika továbbra is versenyben van, és nem fogja könnyen adni féltve őrzött világelsőségét, tehát ezen a téren a konfliktus várhatóan nem csillapodni, hanem fokozódni fog.
Írta a Magyar Hírlap
