Karácsonyra hazaengedett rabok „felejtettek el” visszatérni a rács mögé

Karácsonyra hazaengedett rabok „felejtettek el” visszatérni a rács mögé

MH/MTI
2024. január 4. csütörtök. 20:58

Rio de Janeiro brazil állam rendőrsége 255 rab – köztük két drogbáró – után adott ki körözést, akiket egy törvényi lehetőség alapján karácsonyra hazaengedtek, de a meghatározott időben nem tértek vissza a börtönbe – jelentette csütörtökön a G1 helyi hírportál a helyi büntetésvégrehajtási hatóságra hivatkozva (SEAP).

A G1 szerint az eltávozáson lévő elítéltek nem viseltek lábra erősített elektronikus nyomjelzőt, mert ezek használatára kizárólag bírói határozat alapján kerülhet sor.

Az eltávozást a brazil büntetésvégrehajtási törvény teszi lehetővé bizonyos feltételek mellett, így például a fegyenceknek le kell tölteniük büntetésük legalább 60 százalékát, illetve félig nyitott büntetésvégrehajtási intézetben töltik szabadságvesztésüket. Egy 2019-es törvénymódosítás megfosztotta ettől a lehetőségtől azokat az elítélteket, akik „halállal végződő, megvetendő” bűncselekményeket követtek el. Ez utóbbi bűncselekmények körébe egyebek között a halálos kimenetelű rablás, emberrablás, nemi erőszak és kínzás tartozik.

A két drogbáróra sajtójelentések szerint nem terjedt ki ez a törvénymódosítás, mert bűncselekményeiket annak hatályba lépése előtt követték el.

A raboknak elvileg még helyi idő szerint december 30-án este tíz óráig kellett volna visszatérniük. Az összesen eltávozáson lévő 1785 fegyencből 1530-an tettek így.

Írta a Magyar Hírlap