Vészesen közel van az aszteroida becsapódása?
Ahogy a nevéből is következik, a 2007 FT3-t 2007-ben figyelték meg először a NASA tudósai. Szerepel a szervezet Sentry Risk Table nevű listáján, amely a Földre potenciálisan veszélyes objektumok neveit tartalmazza.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a 2007 FT3-t mindössze alig több mint 1 napig tudták megfigyelni a szakemberek, aztán eltűnt a teleszkópok látóteréből; ennek oka, hogy a 314 méteres aszteroida időközben túl halvány lett. A kiszámított pályaadatok azonban elég nyugtalanítók: a kisbolygó mozgásának 14 pontját sikerült mostanáig rögzíteni, ez alapján pedig le tudták írni, nagyjából milyen pályán halad. Összesen 89 lehetséges ütközési időpontot állapítottak meg, az egyik ráadásul vészesen közel van,
Nem kizárt, hogy idén október 5-én az aszteroida a Földbe csapódik.
Bár ez első olvasatra riasztó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt már egy korábbi lehetséges becsapódási időpont, amelyet 2019-re datáltak, a világvége mégsem következett be; könnyen lehet, hogy néhány hónap múlva ugyanez lesz a helyzet.
A 140 méternél szélesebb aszteroidák az igazán veszélyesek
A NASA egyébként folyamatosan nyomon követi a Földre veszélyes objektumok pályáját. Földközeli objektum minden olyan égitest, amely 1,3 csillagászati egység (CSE) távolságon belül keresztezi a Föld pályáját (1 CSE 150 millió kilométernek felel meg).
A tudósok elsősorban a 140 méternél nagyobb átmérőjű égitestekre koncentrálnak, ezek okoznának komolyabb pusztítást a bolygón. A jelenlegi technikával a csillagászok körülbelül 100 évre tudják előre jelezni egy objektum pályáját, ez alapján pedig kicsi a valószínűsége, hogy belátható időn belül egy méretesebb aszteroida becsapódjon.
A csillagászok folyamatosan figyelik a 2007 FT3 mozgását, és igyekeznek pontosabb leírást készíteni a pályájáról.
Írta a Magyar Hírlap