Autó: 782 lóerő talán már elég lehet a Lamborghini SUV-jában

Autó: 782 lóerő talán már elég lehet a Lamborghini SUV-jában

Itt a megoldás arra az esetre, ha az Urust esetleg még a legerősebb gyári formájában is picit unalmasnak találjuk.

A tavaly ősszel első magyarországi kereskedését megnyitott Lamborghini 2018-ban mutatta be a 650 lóerős Urus szabadidő-autót, melyből 2022-ben jött ki a 666 lóerős Performante, illetve S változat.

A Novitec azokra is gondol, akik esetleg valami még izgalmasabbra vágynak, számukra készült ez a most leleplezett új tuningverzió:

© Novitec

Az egyedi aerodinamikai csomagot kapott újdonság elől 10, hátul 12 milliméterrel lett kiszélesítve, ezenkívül pedig a 25 milliméteres ültetés, illetve a 23 colos egyedi könnyűfém felnik mellett sem mehetünk el szó nélkül.

© Novitec

A 4 literes V8-as biturbó benzinmotor teljesítménye 666-ról 782 lóerőre nőtt, és az eddigi 850 helyett immár 1032 Nm-es csúcsnyomaték áll a sofőr rendelkezésére, akár már 2900-as fordulatszámtól.

© Novitec

A 0-100-as gyorsulás szintideje 3,3-ről 3,2 másodpercre olvadt, a végsebesség 306-ról 311 km/h-ra nőtt. Az árak egyelőre ismeretlenek.

© Novitec

© Novitec

© Novitec

© Novitec

© Novitec

© Novitec

© Novitec

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG