A 2023-as évben Magyarországon megdőlt egy politológiai törvényszerűség: a dekonjunktúra és a borzalmasan elszabaduló infláció nem alakította át drámaian a politikai erőviszonyokat. A kormánypártok népszerűsége – kisebb csökkenés után – visszaállt, az ellenzék viszont jottányit sem tudott erősödni. Persze, mivel nem volt választási év, így az elkötelezettség és az aktivitás csökkent, a bizonytalanok, vagy a „pártot nem választók” száma is magasabb volt az előző évitől, ám a százalékos arányok érdemben nem változtak. A kormánypártok előnye európai viszonylatban továbbra is kimagasló, a DK – mérföldekkel lemaradva a Fidesztől – dominálja a baloldalt, a Momentum brutálisan visszaesett és elvesztette a versenyt Gyurcsányékkal szemben, a többiek pedig a túlélésért küzdenek.
A baloldaltól távol álló ellenzék tudott csupán erősödni, de mostanra a Mi Hazánk Mozgalom is megtorpant, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pedig hiába kúszott fel megint a parlamenti küszöb felé, ez nem jelent semmit, hisz az elmúlt két választás előtt szintén így álltak, végül mégsem jutottak be az Országgyűlésbe. A nemzeti radikális párt valószínűleg elérte a saját üvegplafonját, a viccpárt pedig azért tudott csak előrelépni, mert az ellenzéki oldalon nem volt megújulás, ami a kormánnyal nem szimpatizálok számára óriási csalódást jelent. A parlamenti frakcióval rendelkező kispártok (Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd), ahogy már említtetett, csupán a túlélésért küzdenek, végül pedig az újonnan megalakult szervezetek (A Nép Pártján, Mindenki Magyarországa Néppárt, Második Reformkor stb.) hitelességi problémák miatt nem voltak képesek valódi tényezővé válni.
A Fidesz–KDNP-pártszövetség az év végére annak ellenére visszaerősödött és tartja pozícióját, hogy túl vagyunk egy évtizedes rekordinfláción. De mi ennek az oka? Miért nem romlott számottevően a kormány megítélése?
Egyrészről – ami talán a legfontosabb – a kormány megőrizte politikai stabilitását és nem magával (mint a baloldal), hanem az ország problémáival foglalkozott, azaz nem tehetetlenül sodródott, hanem cselekedett. Másrészről a kormányzati lépések sikeresek voltak: az inflációt letörték, a nyugdíjak értékét megőrizték, a családtámogatások és az adókedvezmények maradtak, illetve nem vesztették el az emberek a munkájukat. Sőt, ma többen dolgoznak Magyarországon, mint a háború kitörése és az elhibázott uniós szankciók okozta válság kezdete előtt.
Harmadrészről az ellenzék nem tudott valódi víziót, koherens mondanivalót kidolgozni. Nem újultak meg és nem végezték el az ellenzéki politikai munkát, így nem váltak vonzóvá. Saját válságukkal voltak elfoglalva és folyamatosan a beszűkült baloldali térfélen való helyezkedéssel törődtek. Ötletszerű mondanivalójuk hiteltelen és összefüggéstelen volt, illetve nem találkozott a választópolgárok tömegeinek bizalmával. Azaz – mivel a politika nem pasziánsz, hanem társasjáték –, így a baloldal tehetségtelensége, intellektuális gyengesége, cselekvésképtelensége és hiteltelensége is kellett ahhoz, hogy a kormány népszerűsége megmaradjon.
Ha le akarjuk egyszerűsíteni, akkor elmondhatjuk, hogy a jobboldal esetében a választópolgárok nagyobb része elhitte, hogy képes úrrá lenni a válságon, és ez be is igazolódott, míg a baloldalban nem bízott meg. Az egymással is veszekedő, megújulásra és releváns mondanivaló kidolgozására képtelen, történelmi töredezettségű ellenzékről nem gondolta a többség azt, hogy meg tudnák oldani az ország problémáit.
E mellett természetesen a külföldi támogatások botránya is tovább rontotta a baloldal hitelét. Még a saját választóik jelentős része is úgy érzi, hogy nem helyes amerikai pénzből, amerikai érdekek mentén kampányolni, illetve politizálni. Nem is beszélve arról, hogy az egyre szélsőségesebb hangnem, amit a vezető baloldali politikusok megengednek maguknak, sokaknak visszataszító.
Összességében a politológiai törvényszerűség azért nem érvényesült, mert a jobboldal stabilitást mutat, tudja mit akar és elgondolása találkozik a valósággal, illetve az állampolgárok véleményével, míg a baloldal instabilitása visszataszító. Az volt tapasztalható 2023-ban, hogy a kormánypártok az ország problémáival, a baloldal pedig saját magával foglalkozott, így a népszerűségi mutatók az inflációs krízis alatt sem változtak meg drámai módon.
A szerző a XXI. Század Intézet elemzője
Írta a Magyar Hírlap
