Kígyó

Kígyó

2024. január 3. szerda. 11:42

J. Károlyt az utóbbi időben gyakran kínozta a fejfájás. A büfés Eszter felvetésére tiltakozni kezdett, hogy nem migrén, de azt már csak magában gondolta hozzá, hogy szerinte a migrénnel kifejezetten a nők küzdenek, és ami neki van, azt hagyományos fejfájásnak hívják.

Az irodai munkatársának erről a kínzásmódról külön véleménye volt, mégpedig, hogy a kígyó tehet róla, mert rávette az első nőt, hogy szakítson a tiltott gyümölcsből, aztán a gyerekszülés fájdalmai mellé megkapta a migrént, amivel egyúttal az első férfit is az őrületbe kergeti. A munkatársát amúgy Ádámnak hívják, a feleségét pedig Évának, s mivel három gyerekük van, a feleség összes maradék szabadidejét a migrén köti le.

J. Károly túlzásnak tartotta, hogy mindent a kígyóra fogjon valaki, nagyobb eséllyel pályáznak az oksági összefüggésekre a civilizációs ártalmak. Persze, ha nincs kígyó, másképp alakul az emberiség sorsa is, például nem lennének gyorséttermek és közösségi oldalak meg okos telefonok, sőt, örökké élnénk, mindenféle testi vágy nélkül, hiszen hidegen hagyna a másik meztelenségének a látványa, így eleve ki lehetne zárni a megcsalást és a prostitúciót, beleértve a politikai jellegűeket is.

Amikor J. Károly végiggondolta a következményeket, köztük a sört, a kedvenc sorozatait, a tömegközlekedést és a főosztályvezetőt, megállapította, hogy a kígyóval való találkozásnak jó és rossz hatásai egyaránt voltak. Ezt a büfés Eszternek is elmondta, és mivel éppen megszűnőben volt a fejfájás miatti hányingere, még azt is elővezette, hogy ha Ádámot Károlynak hívnák, Évát pedig Eszternek, sokkal közelebbről meg tudná tapasztalni az édenkerti bűnbeesés jó és rossz következményeit, beleértve a vágy és a migrén jelenlétét is.

A nő szerint a kettő kizárja egymást, de J. Károly nem tudta eldönteni, hogy Eszter ezt kettőjükre vagy a vágyra és a migrénre gondolta-e. Nem is magyarázta meg, helyette több megoldást javasolt a fejfájásra. Ha az aszpirin és a meditáció nem segít, életmódot vagy munkahelyet kell változtatnia, de fölkeresheti a fejfájás társaságot is. Igaz, hogy rendes tag csak orvos, gyógyszerész vagy pszichológus lehet, jelentkezhet azonban pártoló tagnak, vagy fölkeresheti a fejfájás centrumokat páciensként.

J. Károly már sokféle titkos társaságról hallott, de erről nem, biztosan azért, mert nem titkos, a nyilvánvalóról meg mostanában nem szokás beszámolni a hírek között, melyek inkább az egyértelmű dolgokat igyekeznek elhomályosítani. Ha valamiről J. Károly például azt gondolja, hogy érti, jön egy szakértő, és azonnal kiderül, hogy nem ért semmit.

Legjobb lesz, ha otthon majd kifaggatja Karcsit a fejfájásról és a bűnbeesésről, mert végső soron a teknős és a kígyó távoli rokonai egymásnak.

A szerző irodalomtörténész

Írta a Magyar Hírlap