Zelenszkij összeomlott, hisztérikusan fenyegeti a NATO-t és az EU-t

Zelenszkij összeomlott, hisztérikusan fenyegeti a NATO-t és az EU-t

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt az Economistnak, hogy

dühös a szövetségesei megingásai miatt, és hogy a honfitársai magára hagyták az országot.

Szerinte a világ már nem fordít akkora figyelmet Ukrajnára, mint eddig, és a lap szerint Zelenszkij már nem irányítja a narratívát úgy, ahogy korábban.

Egy idegesebb Zelenszkijt láthatunk írják.

Zelenszkij úgy véli, a Nyugat elvesztette a sürgető érzést, az ukránok elveszítették az egzisztenciális fenyegetettség érzését, ám ő most mindkettőt feléleszti.

Hozzáteszi:

Nem úgy sikerült 2023, mint ahogy a világ szerette volna. Talán nem minden olyan gyorsan történt, ahogyan azt elképzelték, de az a gondolat, hogy Putyin győzött, nem több, mint egy érzés.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Zelenszkij újévi beszédében még nem számított arra, ami utána történt.

Szerinte Oroszországnak 2025-ig több mint 500 000 halottja és sebesültje lesz.

Zelenszkij elmondta a szokásosat: „Ha pénzt adnak nekünk vagy fegyvert adnak nekünk, azzal saját magukat támogatják. A saját gyerekeiket mentik, nem a mieinket…

Ha Oroszországnak megengedik, hogy elvegye az ukrán gyerekeket, más gyerekeket is el fognak venni.

Szerinte ha Ukrajna veszít, Putyin közelebb hozza háborúit a Nyugathoz:

Putyin úgy érzi a gyengeséget, mint egy állat, mert ő egy állat, aki érzi a vért, érzi az erejét. Megeszi vacsorára az EU-t, a NATO-t, a szabadságot és demokráciát.

Az ukrán elnök újra elmondta, hogy az ukrán siker gyorsasága attól függ, hogy milyen katonai segítséget kapnak a nyugati partnerektől. Az elnök leszögezte, hogy a felmérések szerint a mozgósítási korhatár csökkentése a jelenlegi 27 évről nem népszerű, ám ő ragaszkodik hozzá, mert szerinte nincs más alternatíva – írja a Mandiner.

Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország békét kötne Ukrajnával, de csak a saját feltételei szerint, és nem fogja feladni az eddig elfoglalt területeit.

Írta a Magyar Hírlap