Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok 2024-ben is számíthatnak a kormányra + VIDEÓ

Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok 2024-ben is számíthatnak a kormányra + VIDEÓ

MH/MTI
2024. január 2. kedd. 12:31

Nyitrai Zsolt közölte, hogy a 2024-es év „jó hírrel kezdődik az időseknek”, hat százalékkal emelkedik a nyugdíj összege, így az átlagos öregségi nyugdíj várhatóan több mint 230 ezer forint lesz.

Hangsúlyozta, a kormány visszaépítette „a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is”, amelyet februárban a hat százalékkal emelt összegben kapnak meg a nyugdíjasok.

Emlékeztetett: a kormány 2010-ben ígéretet tett arra, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. Mint mondta, eddig öt alkalommal került sor nyugdíjprémium kifizetésére, és bevezették a Nők40 programot.

Fontos feladat az idősek biztonságáról való gondoskodás, ezért vezette be a kormány az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programot – emelte ki a miniszterelnök főtanácsadója.

A videóban Ábrahám Katalin, az Idősek Tanácsa tagja kiemelte: a kormány valóban megtartja a 2010-ben tett ígéreteit, és kiáll a nyugdíjasok érdekeiért; fontosnak tartja a nyugdíjas korosztály tiszteletét és megbecsülését.

„Nyugdíjasként érezzük, hogy odafigyelnek ránk és a lehetőségekhez mérten segítenek” – fűzte hozzá.

Objektum doboz

A mostani nehéz gazdasági helyzet az idősekre is terheket ró, ezért a nyugdíjemelés és az emelt összegű 13. havi nyugdíj valóban segítséget jelent – mondta Ábrahám Katalin.

Írta a Magyar Hírlap