A Max Planck Asztroifizikai Intézet kutatóit egy dal inspirálta arra, hogy megnézzék, mennyire volt helyes Stephen Hawking elmélete.
Időnként még a tudósok is ihletet merítenek a tudományos-fantasztikus írók munkáiból, az azonban jóval ritkább, hogy egy kutatót egy zenekar inspiráljon munkára. Márpedig pontosan ez történt a Max Planck Asztrofizikai Intézet asztrofizikusával, Earl Bellingerrel, akit a Soundgarden Black Hole Sun című dala ihletett meg.
[embedded content]
A tudomány mai állása szerint a fekete lyukak akkor jöhetnek létre egy csillagból, ha azok legalább 25-ször nagyobbak a Napnál. A szupernóva-robbanás során bekövetkező összeomlás során létrejönnek a fekete lyukak, amik aztán elkezdik magukba szívni a környező anyagot.
Bellinger nyolc munkatársával együtt azon kezdett el tűnődni, vajon létezhetnek-e fekete lyukak egy csillagon belül. Pontosabban: az olyan átlagos csillagokon belül, mint amilyen például a Nap. Meglepő módon arra a válaszra jutottak, hogy igen, létezhetnek – derül ki a The Astrophysical Journal című tudományos folyóiratból.
De álljunk meg egy pillanatra. A fekete lyukakról közismert, hogy olyan erős gravitációval rendelkeznek, hogy még a fény sem tud belőlük kiszökni, így aztán logikátlannak tűnik Bellinger és csapatának eredménye – írja az IFLScience.
© EHT Collaboration / Ian Stephens / George Wong
Csakhogy ott vannak a kvazárok, a csillagszerűnek tűnő rádióforrások, amelyek magjában a feltételezések szerint egy óriási energiaforrás, minden bizonnyal egy szupermasszív fekete lyuk található. Az elméletet, miszerint a Nap közepén egy ősi fekete lyuk található, már Stephen Hawking is felvetette, Bellinger és csapata azonban azt is elkezdték vizsgálni, miként fejlődnének a csillagok, ha az állítás igaz lenne.
A tanulmány hátterében az a gondolat áll, hogy az ősrobbanás utáni első másodpercben sok apró fekete lyuk keletkezett, amelyek tömege a Holdhoz hasonló vagy annál kisebb volt. Egy ilyen helyzetben a legkisebb fekete lyukak elpárolognának, de a nagyobb, aszteroida méretűek még mindig léteznének, és sodródnának az univerzumban.
Ezek az ősi fekete lyukak elegendők lehetnek ahhoz, hogy az univerzumban lévő sötét anyag legalább egy részére magyarázatot adjanak. A legtöbb lyuk valószínűleg a csillagok körül lehet, ezért nehéz őket észrevenni, de ha egy olyan gázfelhőbe sodródik, ahol épp zajlik a csillagkeletkezés, akkor a fekete lyuk könnyen a magban találhatja magát.
A vizsgálat során arra jutottak, hogy a Psyché aszteroidánál kisebb tömegű fekete lyukak hatását nem lehetne észrevenni. Bár a környezetét felemésztené, az érintett terület alapvetően olyan kicsi lenne, hogy egy külső szemlélő nem tudná észlelni a különbséget.
Ha azonban nagyobb lenne a fekete lyuk tömege, az a csillag lassú elhalványodását okozná, ugyanis leállítaná a fúziós reakciót. Emiatt a hasonló korú és tömegű csillagok fénye erősebb lenne, ha nincs bennük fekete lyuk.
A Nap esetében úgy számoltak, hogy ha egy, a Mars tömegénél háromszor nagyobb fekete lyuk lenne benne, akkor 100 millió év alatt felére csökkent volna a fényessége. Ezután azonban sokkal világosabbá válna, mert a magfúzió helyett az akkréciós korong táplálná azt tovább, és idő előtt vörös óriáscsillaggá fúvódna fel. Emiatt pedig könnyen észlelni lehetne, hogy mi történik.
A kutatók úgy vélik, érdemes lenne tovább feszegetni a fekete lyukak és a csillagok közötti kapcsolatot, mert az segíthet megérteni az univerzum működését.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
HVG
