Párizs 2024 – Székely Norbert: Mi már hét éve erre készülünk

Párizs 2024 – Székely Norbert: Mi már hét éve erre készülünk

MH/MTI
2023. december 27. szerda. 15:28
Frissítve: 2023. december 27. 15:33

A szövetség edzőközpontjában a szakvezető szerdától péntekig öt edzést vezényel a 17 fős keretnek, melyben ezúttal csak az NB I-ben szereplő játékosok vannak jelen, az egyetlen kivétel a Rómában légióskodó Czukor Dalma.

„Három napig edzünk most itt, de voltaképpen mi már hét éve erre készülünk” – nyilatkozta Székely Norbert az MTI-nek. „Most az a feladat, hogy amit taktikai repertoárként hét év alatt felhalmoztunk, abból ki tudjuk venni a szükséges elemeket. Február 8. és 11. között három nagyon különböző stílusú csapattal szállunk szembe Sopronban, ezért is nehéz specifikusan az ellenfelekből készülni” – fejtette ki a kapitány, majd rátért a riválisokra. „Az olimpiai ezüstérmes japánok játsszák a legkülönlegesebb kosárlabdát öt külső játékossal és nagyon mozgékonyan. Bízom benne, hogy érvényesíteni tudjuk majd ellenük a mi erényeinket. Kanada bombaerős, nekik nem is a selejtező a cél, hanem az olimpiai elődöntő. A spanyolokat az elmúlt években sokat láttuk, belőlük tudunk talán a legkönnyebben felkészülni.”

A nyári Európa-bajnokságon negyedik nemzeti csapat szakvezetője – akit az év edzőjének jelöltek a január 8-án esedékes M4 Sport-Az Év Sportolója Gálán – kifejtette, a sérültek közül Kányási Veronika januárra várhatóan hadra fogható lesz, mint ahogy az olasz Schiónál légióskodó Juhász Dorka is. A honosított Goree Cyeshát hazaengedték az Egyesült Államokba, mivel már régen járt otthon, Aho Nina pedig ugyan Székesfehérváron van a csapattal, de nemrég kapott egy injekciót, emiatt nem vehet részt a tréningeken.

A nyár óta az Oxygen Roma Basketet erősítő Czukor Dalma egyetlen légiósként van jelen a székesfehérvári összetartáson.

„A 30-ra kiírt meccsünket áttették 20-ra, és mivel a következő mérkőzésünk így csak január 4-én lesz, megkértem a klubvezetést, hogy eljöhessek a válogatotthoz. A római edzőm is úgy vélekedett, hogy nekem és a nemzeti csapatnak is jót tesz, ha itt vagyok” – mondta az ex-soproni kosaras. „A Rómával most kilencedikek vagyunk a bajnokságban, mindenképp szeretnénk előrébb jutni, és bekerülni a playoffba. Sok lehetőséget kapok, számítanak rám, de most azért vagyok itt, hogy it is kihozzam magamból a legjobbat, és legyen esélyem Sopronban bekerülni a válogatottba” – fűzte hozzá.

A magyarok a selejtezőben az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, majd az olimpiai ezüstérmes japánokkal, végül az Eb-második spanyolokkal találkoznak a Novomatic Arénában, amely a korábbi Euroliga Final Fourokhoz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül. A négyesből az első három jut ki a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, és negyedikként zárt Moszkvában.

A válogatott kerete az összetartáson: Aho Nina, Bach Boglárka, Boros Júlia, Czukor Dalma, Dombai Réka, Dubei Debóra, Horváth Bernadett, Kányási Veronika, Lelik Réka, Mérész Beatrix, Miklós Melinda, Ruff-Nagy Dóra, Sitku Zsuzsanna, Szabó Fanni, Tóth Franka, Török Ágnes, Varga Alíz

A soproni selejtezőtorna programja:
Február 8., csütörtök:
Spanyolország–Japán 16.30
MAGYARORSZÁG–Kanada 19.00

Február 9., péntek:
Kanada–Spanyolország 15.30
MAGYARORSZÁG–Japán 18.00

Február 11., vasárnap:
Kanada–Japán 15.00
MAGYARORSZÁG–Spanyolország 17.30

Írta a Magyar Hírlap