Eddigi csapata megerősítette, hogy befejezi aktív pályafutását a korábbi argentin válogatott labdarúgó…
(Photo by Christopher Pike/Getty Images)
Az argentin első osztályban (Liga Profesional) szereplő Racing Club megerősítette, hogy a 2023-as naptári esztendő végén Emiliano Insúa visszavonul a labdarúgástól és távozik a csapattól.
A 34 éves balhátvéd 2007-ben a Boca Juniors csapatát maga mögött hagyva kezdte meg hosszú légiós karrierjét. Insúa a hosszú európai évek során megfordult a Liverpool (2007-2011), a Sporting CP (2011-2013), az Atlético Madrid (2013-2015) és a VfB Stuttgart (2015-2020) alkalmazásában, menet közben pedig kölcsönben a Galatasaray és a Rayo Vallecano mezét is viselhette. A “matracosoknál” tagja volt a 2014-ben spanyol bajnok és BL-döntős együttesnek. 2021-ben az Aldosivi színeiben tért haza, tavaly januárban került az Academiához, mellyel Trofeo de Campeonest nyert a Boca legyőzésével.
Insúa ott volt a 2007-ben U20-as világbajnokságot nyerő korosztályos nemzeti csapatban, viszont a felnőttek közt 2009 és 2017 között mindössze öt fellépés erejéig számítottak rá az argentin válogatottban.
Pályafutása során 443 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 11 gólt szerzett.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
fociclub