Fél év után visszatérhet Olaszországba a Juventus egykori hátvédje – sajtóhír

Fél év után visszatérhet Olaszországba a Juventus egykori hátvédje – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint a nyáron először külföldre igazoló olasz hátvéd rövidesen visszatérhet a Serie A-ba…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

A Corriere dello Sport információi szerint a nyáron az Union Berlinhez szerződő Leonardo Bonucci vissza akar térni hazájába, és az AS Roma komoly érdeklődést mutat iránta.

A 36 esztendős hátvéd 2010 és 2023 között a Juventus alkalmazásában állt, leszámítva az AC Milannál töltött 2017-2018-as idényt. Bonucci ez idő alatt nyolc bajnoki címet, öt olasz Szuperkupát és négy olasz kupát nyert az “Öreg Hölgy” játékosaként, miközben 2015-ben és 2017-ben egyaránt BL-döntőt játszhatott. Idén nyáron a klub vezetősége közölte vele, hogy élő szerződése ellenére nem számít rá a továbbiakban, így új csapatot kellett keresnie magának, távozásának körülményeit illetően pereskedés is kezdődött.

A 2005 óta profiskodó hátvéd korábban kizárólag Olaszországban játszott, majd általános meglepetésre szeptember 1-jén aláírt a német csapathoz. Bonucci azonban a hírek szerint nem érzi jól magát az Unionnál, családja nélkül költözött külföldre, és mielőbb vissza szeretne térni hazájába.

Ráadásul a rutinos védő eddig mindössze hét bajnokin és három BL-meccsen lépett pályára csapatában, amely meglehetősen szerényen teljesít.

fociclub