Egyre komolyabb következményei lehetnek a jemeni huti lázadók tengeri támadásainak a nemzetközi tengeri áruszállításban. Ahogy arról már beszámoltunk, az izraeli hadsereg gázai beavatkozása miatt a huti kalózok egyre több teherszállító hajót támadnak meg a Vörös tengeren, és nem csak izraelieket, hanem multicégek hajóit is. Emiatt a legnagyobb nemzetközi hajózási társaságok többsége úgy döntött, inkáb megkerülik Afrikát a Jóreménység Fokán át, mintsem, hogy kockáztassák a tengerentúli konténerszállítmányok célba jutását – különösen most, karácsony előtt.
[embedded content]
Ez viszont – ahogy a Reuters cikke rávilágít – nem csak azt okozza, hogy akár két héttel is meghosszabbodhat a konténerhajók menetideje (és ezzel többek között az európai szállítások teljesítése is), hanem azzal is, hogy a hajók egyszerűen feltorlódnak az afrikai kikötőkben.
A multicégeknek egyáltalán nem mindegy, hol tudják feltankolni a teherhajóikat Afrika partjainál, mivel a kikötők többsége vagy nem alkalmas a fogadásukra, de még a legnagyobb dokkolók egyrészt eleve túlzsúfoltak, másrészt nem a kiszolgálás minőségéről, sokkal inkább az elburjánzott korrupcióról és bürokráciáról híresek (a Világbank 2022-es indexe a világ legrosszabb kikötői közé sorolta Afrika legnagyobb forgalmú kikötőit: Durban, Fokváros, Ngqura).
Mivel azonban a hajózási vállalatok nem nagyon válogathatnak a kikötők között, félő, hogy hatalmas dugók alakulnak ki – főleg, hogy a 10-14 napos afrikai kerülőúton máris több száz hatalmas hajó áll sorban. Márpedig ekkora forgalmat a túlzsúfolt kikötők – az üzemanyag és ellátmány utánpótlását, a legénységek ellátását – aligha képesek kiszolgálni, ezért idő kérdése, hogy mikor kezdődnek még inkább feltorlódni a szállítmányok.
HVG