GFM: Megnyílt az út az állami támogatások előtt

GFM: Megnyílt az út az állami támogatások előtt

A közlemény szerint az Európai Bizottság jóváhagyta az ideiglenes válság- és átállási keret (Temporary Crisis and Transition Framework, továbbiakban TCTF) 2.1. pontjára vonatkozóan bejelentett magyar „ernyőprogram” módosítását.

A bizottsági jóváhagyás lehetőséget teremt a magyar kormánynak arra, hogy 2024. első fél évében állami támogatást biztosítson a háború és a káros szankciós politika negatív hatásainak kitett vállalatok támogatására, a gazdasági növekedés helyreállításának segítésére és a zöld átállás ösztönzésére – tették hozzá.

Az Európai Bizottság 2023. november 20-án módosította a TCTF egyes állami támogatási jogcímeit, így az úgynevezett „korlátozott összegű támogatások” szabályait is, amely számos államilag támogatott program alapját képezte 2023-ban. A bizottság döntése ezen támogatási jogcím hatályát egyrészt hat hónappal, 2024 június 30-ig meghosszabbította, másrészt megemelte a korlátozott összegű támogatások felső határát az eddigi 2 millió euróról 2,25 millió euróra (a mezőgazdasági ágazat esetén 250 000 euróról 280 000 euróra, halászati és akvakultúra-ágazat esetében 300 000 euróról 335 000 euróra emelkedtek az értékhatárok) – áll a közleményben.

Aláhúzták: ahhoz, hogy Magyarország élni tudjon a TCTF módosítása által biztosított lehetőséggel, „ernyőbejelentést” kellett tennie és azt a bizottságnak jóvá kellett hagynia. A bizottság jóváhagyása tehát megnyitotta az utat azelőtt, hogy a kormány 2024. első fél évében is széleskörű állami támogatásokat biztosíthasson (hitelprogramok, illetve vissza nem térítendő támogatások nyújtása) a magyar vállalkozásokat versenyképességének megerősítése és teljesítményének növelése érdekében.

Mindez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy 2024-ben a kormány helyreállítsa és újra dinamikus növekedési pályára állítsa a gazdaságot.

Írta a Magyar Hírlap