Grafton: Jövőre nőhet a dolgozók keresetének vásárlóereje

Grafton: Jövőre nőhet a dolgozók keresetének vásárlóereje

MH/MTI
2023. december 19. kedd. 22:29

A közlemény szerint egyre több pozícióban érhető el az egymillió forintos bruttó átlagbér, miután a legtöbb területen 10 százalék körüli volt a béremelkedés. Példaként említik, hogy a főkönyvelők fizetése 1-1,8 millió forint között mozog, az üzleti szolgáltatóközpontokban 1-1,3 millió forint között alakul a seniorok bére. A feldolgozóiparban még ritkák az 1 millió feletti bérek, de az IT-szektorban egyre jellemzőbbek a 2 millióval kezdődő bérajánlatok. Megjegyezték, hogy a magasan képzett, nyelveket beszélő IT szakemberek iránt továbbra is nagy a kereslet, ők az idén munkahelyváltással akár 20-40 százalék közötti béremelést is ki tudtak harcolni.

A felmérés szerint a vállalatok jövőre legalább 5 százalékos béremelést hajthatnak végre, a többség 10 százalék körüli szintre merészkedik majd, a piac teteje pedig 12 százalék körül lehet – közölték, hozzátéve, hogy így jövőre a legtöbb dolgozó fizetésének vásárlóereje emelkedhet.

A kutatás szerint a dolgozók 70-75 százaléka kész elhagyni jelenlegi munkahelyét, ami kiemelkedően magas szint. A dolgozóknak ugyanakkor a béremelés mellett a legfontosabb a munka-magánélet egyensúlya, az általános irodai légkör, illetve a jó csapat. A karrierlehetőség lejjebb csúszott a preferencialistán – idézi a közlemény Farkas Tamást, a toborzócég vezetőjét.

A Grafton összesen 2810 munkavállaló és 224 munkáltató válaszait elemezte felmérésében, amely 2023 második és harmadik negyedévében zajlott. A bérsávokat a közlemény szerint összesen több mint 72 ezer béradat feldolgozásából állapították meg.

A Gi Group Holding több mint 25 éves múltra visszatekintő cégcsoport, teljeskörű munkaerőpiaci szolgáltatóként több mint 22 ezer partnerrel dolgozik együtt évente. A cégcsoport több mint 34 országban van jelen, 650 kirendeltséggel csaknem 8000 munkavállalót alkalmaz. Magyarországon a vállalat jelenleg a Gi Group, a Grafton Recruitment és a Wyser brandekkel képviselteti magát.

Írta a Magyar Hírlap