LMA
2023. december 19. kedd. 15:29
A ballisztikus gyűjtőnévvel illetett rakéták egyik lényeges közös tulajdonsága a roppant nagy sebesség. Utóbbi érzékeltetésére talán a legjobb példa, hogy ha egy átlagember valami síkvidéki kiránduláson úgy igazán megnyomja a „gombot”, akkor 7,5 kilométert azért megtesz hatvan perc alatt – míg ez a táv a szóban forgó rakétának egy (egy) másodpercet jelent. Ugyancsak tekintélyt parancsoló a repülési magasság, amely elérheti az ezer kilométert.
Csak összehasonlítás végett: az éji égbolton gyakorlatilag szabad szemmel látható Nemzetközi Űrállomás (ISS) mindössze átlagosan négyszáz kilométerre kering bolygónk felszínétől. Ugyancsak jellemzője e gyilkos „termékcsoportnak” a nagy hatóerő – lévén nem csak több száz/ezer kilogrammnyi robbanóanyagot képes az ellenség területére vinni, hanem akár egy megatonnát meghaladó atombombákat is.
Mivel a testének átmérője a hosszához képest igencsak csekély, továbbá a nyeletlen baltát is bőven meghaladó sebességgel robog célja felé, ezért a lelövésére kevés egy sörétes. Szofisztikált rádiófrekvenciás és infravörös tartományban dolgozó radarokra, ravasz elektronikai felderítőberendezésekre van szükség a sikerhez. Egy-egy ilyen jelző- és elfogóállomás összeállítása nem két fillér, s nem csak a földön, hanem a levegőben és az űrben is készenlétben kell velük állni. Mivel ezeket a nap huszonnégy órájában üzemeltetik, ezért a fenntartásuk és a javításuk is iszonyú pénzeket emészt föl.
A terrorista hamász mellett protestálók egy iráni tüntetésen. A ballisztikus rakéta amolyan kötelező kellék minden efféle megmozduláson
Fotó: AFP / STR
Felosztásuk szerint többféle ballisztikus rakéta létezik. A legegyszerűbb az úgynevezett harcászati kivitel amely olyan ötven-száz kilométeres hatótávolsággal rendelkezik. A következő fokozat a hadműveleti-harcászati ballisztikus rakéta (Short Range Ballistic Missile – SRBM), mely legfeljebb ezer kilométerre tud elmenni. Ezt követi a közepes hatótávolságú megoldás (Medium Range Ballistic Missile – MRBM) 1000-3500 kilométer közötti repülési képességgel, majd a sorban a nagy hatótávolságú jelzővel illetett verzió (Long-Range Ballistic Missile LRBM vagy egyes szakirodalmakban IRBM) következik a maga 3500–5500 kilométerével.
Az interkontinentális (Intercontinental Ballistic Missile – ICBM) jelző pedig a topligát illeti az 5500–12 000 kilométeres hatótávolságával.
Persze ahogy van egy- és kétpúpú teve, úgy a fentiek is lehetnek szilárd vagy folyékony meghajtásúak, egy vagy két fokozatúak. A legtöbbet gépjárművekről bocsátják útjára, de kilőhetők tengeralattjárókból, hajókról, föld alatti fedezékekből – vagy a kisebb példányok repülőgépek hasa alól.
Irányítás szempontjából kétféle kivitelt ismerünk: az első kivitel a faék jellegű, azaz a start után az egész „bazár” arra megy, amit előre beprogramoztak neki. Ezek vezérléséről jellemzően pörgettyűs tájolók (giroszkópok) gondoskodnak. A pályakorrekcióra képes berendezések első generációit még csak a hajtóművek aktív szakaszában tudták irányváltásra kényszeríteni – azaz amíg akadt alul tolóerő, a kezelőknek alkalma nyílt távolról beavatkozni a szárnyalásba. Ha viszont kiürültek a tankok, akkor onnét csak a fentebb emlegetett „nyeletlen balta” effektus lépett föl.
A legmodernebb hordozók pedig pályájuk különböző szakaszaiban is manőverezhetnek.
Egy-egy korszerű ballisztikus rakéta amúgy általában nyolc-tíz-egynéhány méter hosszú és egy-két méter átmérőjű. Gyakorlott személyzetnek nagyjából háromnegyed órára van szüksége a kilövés előkészítéséhez, míg az „elcsomagolás” ennek a töredéke alatt megvan. Utóbbi fontos is, hiszen a műholdak korában viszonylag könnyű meghatározni (majd elpusztítani) azt a földrajzi helyet, ahonnét az eszköz útra kélt.
Tömeggyártásuk ma már nem annyira nehéz mint mondjuk húsz-negyven éve, s viszonylag egyszerű körülmények között is óriási darabszámban állíthatók elő.
Írta a Magyar Hírlap
