Nagy-Britannia azon országok közé tartozik, amelyek a háború katasztrofális irányú fejlődése esetén fegyveres erőket küldhet Ukrajnában – jelentette ki szombaton Vadim Prisztajko volt londoni ukrán nagykövet, egykori külügyminiszter a Szabadság Rádiónak adott interjújában, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál alapján a karpatalja.info.
A jelentés szerint Prisztajko az egyik érvet kommentálta, amellyel Ukrajna igazolja a segítség szükségességét, miszerint ha a Nyugat most nem segít Ukrajnának, előbb-utóbb az ő gyerekeik is harcolni kényszerülnek Oroszországgal. „Amit Zelenszkij elnök mond most, az az, hogy ha elfogynak az erőink, kifogynak a katonák, elfogynak a fegyvereink, amelyekkel a nyugatiak nem látnak el bennünket, akkor döntést kell hozniuk, hogy segítsenek a fegyveres erőinknek. És vannak országok, amelyek közelednek ehhez a döntéshez. Nagy-Britannia az egyik közülük, az első ezen a listán” – vélte.
A diplomata kifejtette, hogy a nyugati államok soha nem ismerik el a felkészülést az expedíciós erőik Ukrajna területén történő bevetésére vonatkozó forgatókönyvre. Arra a kérdésre, hogy milyen feltételek mellett valósulhat meg ez a forgatókönyv, Vadim Prisztajko részletezés nélkül azt válaszolta: „A háború katasztrofális fejlődése. A megszállás folytatása.”
Írta a Magyar Hírlap