Élet+Stílus: Üzent Rácz Jenő: nem kell műteni a sztárboxos sérülése miatt

Élet+Stílus: Üzent Rácz Jenő: nem kell műteni a sztárboxos sérülése miatt

A sztárséf jó híreket osztott meg a rajongóival.

Mint írtuk, az RTL Sztárbox című műsorában csúnyán megsérült Rácz Jenő, amikor Molnár Áronnal szállt ringbe, és utóbbi kiütötte őt, az edzőjének be kellett bedobnia a törölközőt. Rácz nemrég bejelentette, hogy eltört az arccsontja, és egy, a szeme alatt lévő ideg pedig leszakadt a helyéről.

Molnár Áron erre reagálva azt írta: „Mielőbbi gyógyulást kívánok Rácz Jenőnek. Már reggel beszéltünk is telefonon, hogy hogy van. Sajnálom a történteket, de ahogy Jenő is mondta, ilyen a box.”

Most azonban újabb poszttal jelentkezett Rácz, melyben megnyugtatta a rajongókat.

„Nemrég jöttem ki az utolsó vizsgálatomról, ahol szerencsére azt a hírt kaptam, hogy nincs szükség műtétre A törés egy nagyon vékony csonton történt, így 2-3 héten belül összeforr, a duzzanat pedig pár nap alatt jobb lesz Holnap szerencsére megyünk nyaralni, úgyhogy lesz időm kipihenni magamat…

Ezért is volt számomra fontos, hogy megelőző vizsgálatokat végezzünk, hogy nehogy ott legyen majd baj egy szigeten a semmi közepén A sportban benne van a sérülés kockázata bármilyet is végzünk Köszönöm nektek az aggódást és a kedves szavakat. Legyen mindenkinek boldog karácsonya” – írta Facebookon.

HVG